Itt a vége, fuss el véle...

Az egész hét annyira gyorsan elment, akár a karika csapás. Angela megmutatta a falut, ahol felnőtt, megbarátkoztam a vérebével – jó nem volt könnyű, de már ki merek lépni az udvarra anélkül, hogy magam alá csinálnék, jó ez nem volt túl férfias, igen, én is tudom. - elvitt az egyik tánc próbájára, elképesztő, ahogy mozog, már értem az ágyban nyújtott teljesítménye miért olyan, amilyen, kedves volt, és mindenkit lerángatott rólam, aki esetleg a nyakamba vetette magát, mivel elég sok gyerek volt, sűrűn előfordultak a támadások. Nagyon zavart, hogy nem értettem, amit több, mint valószínű, rólam diskuráltak. Mikor megkérdeztem miről beszélnek Ang csak legyintett és azt monda: „Ugye milyen rossz, mikor nem érted?” Hát, nem szép, mikor a szeretett lány rajtad vezeti le a gyerekkori sérelmeit?

Ellátogattunk Esztergomba, annyit tudok mondani, hogy a bazilika magas, NAGYON magas! Azt hittem kidobom a taccsot, mikor felcibált a tetejére. Valami hozzám jobban illő programot választottunk – amihez nem kellett magas helyekre látogatni - megnéztük a Dunát és fagyiztunk egyet. Még csak három napja voltam ebben a különös – Igen! Roppant különös - országban, de már pár szót meg is tanultam, nagy nehezen : „Szeretlek” „Bazd meg!”- igen, ezt Ang sokat mondogatta, bár a jelentéséről hallgatott, de nagyon nevetett, mikor oda szóltam egy néninek az utcán, az öreg hölgy nem túl kedves arckifejezéssel viszonozta - kérem, köszönöm, igen, nem. Nem lehetett rám panasz, igazán lelkes tanítvány voltam, talán köze volt ahhoz, hogy minden egyes vele eltöltött perccel, csak még szerelmesebb lettem – jó, nyálas, tudom - de hát ez van. Itt annyira fesztelen volt, kedves, előzékeny, aranyos, már ott tartottam, hogy nem hiszem el, hogy ez tényleg ő. Annyit nevettünk és persze szexeltünk, a nap végére már fájt mindenünk, és megmozdulni sem volt erőnk. Ültünk a régi tévé előtt és pattogatott kukoricát faltunk, pihenésképpen, mikor az egyik este Angela hamarabb aludt el mint én, hosszú percekig nem tudtam levenni szemem alvó arcáról, egészen addig míg fejbe nem csapott és mormogva elfordult, valamit olyat mondva: „Ne bámulj, mert kiverem a fogad”. Magyarul mondta, de hát biztos valami ilyesmit jelentet, ahogy ismerem őt.

Visegrádon várat néztünk, boboztunk és kürtös kalácsot ettünk, annyit tudok elmondani róla, hogy édes és meglepően finom! Ha már a furcsa ételekről beszélünk, annyit ettem belőlük, hogy mindet fel sem tudom sorolni... Kinek jut eszébe a túrót bevonni csokival? Angela minden nap befal belőle vagy egy tucatot.... Magyarok...

Nem néztem túl lelkesen, ahogy Ang beleborítja a konyhában fellehető összes fűszert valami pörköltbe, de a végeredmény számít, Pepsi amúgy is ott volt, titkos megállapodásunk szerint amit az én gyomrom nem vesz be, ő azt az asztal alatt megeszi.

Budapesten mindent megnéztünk, amit megnézni érdemes egy városban, bevallom csodálom, hogy még nem jártam itt. Ang próbált pár nyelvtani szabályt elmagyarázni, de nekem ehhez már tényleg túlterhelt az agyam...

Sajnos a hét annyira gyorsan eltelt, mintha az egész egy óra lett volna csupán, de annyira megszoktam, olyan otthonosan éreztem magam, a hatodik nap már a boltba is lemerészkedtem egyedül. Meg tudtam volna szokni ezt az életet azt, hogy Angela vár haza, az átnevetett estéket.

De végül itt álltam a Ferihegyi reptéren, én, a táskám és az a lány aki megbabonázott már az első perctől kezdve. Fájt a szívem, kimondhatatlanul és leírhatatlanul szomorú voltam amiatt, hogy el kell mennem, ez más ragaszkodás volt, mint amit a fiúkkal iránt éreztem. Ott álltunk egymással szemben és fogalmunk sem volt, mit mondjunk.

• Angela, tudom, ezt nem szeretnéd hallani, de ki kell mondanom, mielőtt elmegyek.... Szeretlek... - simítottam hátra egyik arcába lógó tincsét.
• Zayn... én sajnálom... - bámulta a földet és nekem többre nem is volt szükségem... elindultam becsekkolni. Talán két lépést tehettem meg, mire egy igencsak fájdalmas ütés érte fejem.
• Végig mondhatnám?? - rángatott vissza maga mellé. Én pedig úgy éreztem, kiszakad a szívem, bár tudtam, végig hogy ez lesz, most mégis fájt.
• Persze... - rántottam meg vállam.
• Sajnálom.... Sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled. Sajnálom, hogy kigúnyoltalak és semmibe vettelek, sajnálom, hogy megmentettem a szánalmas segged! Sajnálom, hogy akkor lefeküdtem veled! Sajnálom, hogy összevesztem veled egy hülye fogadás miatt! Sajnálom, hogy ápolnod kellett! Sajnálom, hogy már az első perctől megbabonázott az az idióta, de mégis elképesztően gyönyörű szemed! Sajnálom, hogy állandóan beletúrnék azokba a fekete fürtökbe! Sajnálom, hogy ennyire csábítanak az ajkaid! Sajnálom, hogy nem mondtam neked már akkor és ott, az igazat azt hogy: kimondhatatlanul és visszavonhatatlanul, halálosan Beléd estem, Zayn Malik! - kikerekedett szemmel néztem rá, majd egy mosollyal emésztgettem a hallottakat.
• Ne mosolyogj! Gyűlöllek, te seggfej! - lépett hozzám, megragadva gallérom magához húzott és megcsókolt. Szenvedélyesen és boldogan csókoltam vissza.
  A hangszórókból megszólalt a beszállást jelző hang, de nem érdekelt, életem legcsodásabb pillanata volt ez... és mindig az is marad....
  És most jöhet a boldogan éltek, míg meg nem haltak maszlag? Naná... Megérdemlik vagy nem? Őrültek, dilisek, menthetetlenül idióták, de tökéletesen passzolnak egymáshoz, még biztos tartogatna, veszekedéseket, bohóckodásokat, problémákat ez a történet, de hát ezt már hagyjuk meg nekik.... Angélát nem kell félteni, miért is kéne? Bizonyított már eleget! Ahogy Zayn is! Fogadásból kreált szerelem... Vagy nem is kellett hozzá fogadni? A történet rengetegféleképp végződhetett volna, de ez így korrekt ennyi várakozás után!

Köszönöm, hogy olvastál, vártál, komiztál pipáltál! Ez a nap is eljött nem tudok elég sokszor bocsánatot kérni, de elég köszönömöt sem elmondani! 

17.Fejezet - Hülye ötlet volt, sajnálom!

Sziasztok!

Nagyon sajnálom a rengeteg késést!!!

12 rendszeres olvasó! 

Wáó... pedig már nem volt sok reménységem ebben a blogban :"D

Hát köszönöm mindenkinek

jó olvasást kívánok!

:.Zayn.:

Angela felhúzott a földről és beinvitált a lakásába, kíváncsian léptem be az ajtón, elvégre ez az a hely, ahol Ang a gyermekkorát töltötte. A nappali egyben volt a  konyhával, balra egy hatalmas tükrös szekrény, mellette sorakozott a hűtő, a konyha bútorok, a gáz és végül a mikró, velem szemben egy lépcső volt felfelé az emeletre ami hamar eltűnt jobbra a mennyezet mögött, jobbra egy koromfekete étkezőasztal mellette hozzá illő székekkel, a helyiség többi részét egy három személyes kanapé, két fotel és egy közéjük elhelyezett dohányzó asztal foglalta. Végül a szemem egy fekete kandallón állapodott meg, nagyon kellemes lehetett télen elé telepedni. Nem volt nagy hely, talán pont annyi, hogy két ember elférhessen egymás mellet, ha közlekednek, de annál otthonosabb volt. Láthatóan saját készítésű festményekkel a falon, narancssárga, a lépcsőnél pirosra festett fal, fehér mennyezettel. Az étkező asztalnál lévő két ablakpárkány tele volt különféle virágokkal, igazán ide illett, ahogy azon sürgölődött, hogy italokat készítsen, én letelepedtem a paplannal leborított kanapéra. Elém tette gőzölgő kávém, majd letelepedett az egyik szemben lévő fehér szőrmével leborított fotelra.

- Igazából magam sem tudom, miért jöttem - vakartam meg tarkóm zavartan. - Hülye ötlet volt... sajnálom, hogy zavartalak - indultam el az ajtó irányába.

- Nem, az a hülye ötlet, ha most kisétálsz azon az ajtón! - morgott rám, mire én engedelmesen visszaültem. - Hogy-hogy el tudtál jönni? A nagy sztárok nem mindig elfoglaltak?! - váltott témát bátorítóan.

- Van egy hét szünetünk - kortyoltam bele kávémba.

- Hát, akkor akár akarod, akár nem... azt velem fogod eltölteni - tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy rám mosolyog. Reménykedni sem mertem volna, hogy ezt mondja, azt hittem, páros lábbal fog kirúgni a házából, de nem tette, ehelyett azt mondta, maradjak, ami furcsa melegséggel töltött el.

- Kívánságod számomra parancs - mosolyodtam el én is, mire lépteket hallottam a lépcső felől. Egyszerre néztünk abba az irányba, a már a lépcső alján járó férfi körülbelül két méter magas volt, sötétbarna haja és valamivel sötétebb zöld szemei voltak, mint Angelának, de legalább kétszer olyan széles volt, mint én, egyből elkapott a kisebbségi komplexus, ha erre a debellára néztem. Flegma léptekkel, mint akié a ház jött le a lépcsőn, elfogott a féltékenység.

- Helló - intett, majd kicsit sem leplezve végigmért.

- Óh... kérlek mond drága bátyókám, hogy megrendelted a könyveim! - pattant fel ültében a fotelra, így legalább akkora volt, mint az előtte álló srác. Nem tudom, mit mondhatott, de nem tetszett ez e reménykedő hangsúly, van faszija és engem hülyített? Ki ez az ürge egyáltalán?!

- Meg ne parázz! - borzolta össze Ang fürtjeit, halkan felmordultam.

- Bunkó vagyok... Máté... ő itt Zayn Malik! Zayn ő itt Máté, a bátyám... - mutatott be minket, nekem pedig akkora kő esett le a szívemről, hogy az kimondhatatlan volt. Belegondolva ezt nem észrevenni? Ugyan az az árnyalatú, sötét göndör haj, zöld szemek... mint két klón. Kezet ráztam Mátéval, majd közölte, le kell lépnie a munkája miatt.

Angela kikísérte az ajtóba, én addig a falon lógó képeket fixíroztam, míg ők csacsogtak. Miután hallottam az ajtó csapódást és göndörke közeledő lépteit, oda kaptam fejem. Ang lovagló ülésbe helyezkedett rajtam, meg kell hagyni, azonnal rágerjedtem erre hirtelen hangulat változására.

.:Angéla:.

Meg kell tudnom, mit akart és ennek csak egy módja van... Kínvallatás!

Lábaim csípője köré fontam, szorosan hozzádörgölőzve érzékenyebb pontjaihoz, egyből éreztem a hatást. Füléhez hajoltam és halk, édes hangomon kezdtem el neki dorombolni.

- Hm... Zayn... - érzetem akadozó lélegzetét, nagyon helyes! - Mond meg az igazi okát annak, hogy miért jöttél - duruzsoltam, ajkaimmal leheletnyit érintve füle mögötti érzékeny pontot. Egyből megremegett és ha lehetséges, még jobban zihált.

- Nem is tudom... - nyögdécselt, ahogy hozzá dörgöltem csípőm.

Még hogy nem tudja... Elengedve tetovált karját ledobtam felsőm, hogy “emlékeztessem”, miért is jött valójában. Erotikusan ráharaptam fülcimpájára, még jobban megkínozva.

- Igeeeen? - kekeckedtem, ahogy éreztem kezét felfelé csúszni hátamon, kacéran elmosolyodtam szájához hajolva. Közelebb hajolt, meg akart csókolni, de abból nem eszik. Éppen engedtem, hogy ajkai súrolják enyémet. Vágytól elsötétült tekintetét fel le járatta testemen.

- Mond csak! - cirógattam köldökétől egészen nadrágjába csúsztatva kezem. Csak pár morgással kevert zihálást kaptam válaszul, keze kikapcsolta fekete csipkés melltartóm. Nem engedtem, hogy leessen rólam, kínozni akartam még, nem is gondoltam volna, Zayn lehajtva fejét fogával, leszedte rólam a falatnyi fehérneműt, felfedve csupasz mellem.

- Látni akartalak - kapta be mellbimbóm, aprót harapva rajta, egészen kezébe vette az irányítást, valahol tetszett ez a hirtelen fellángolása, de mikor nagyobbat harapott bele, testem megadta magát és egy hangos nyöszörgéssel megugrottam. Be kell valljam, rettentően élveztem, időm sem volt reagálni szabad kezét rövidnadrágomba csúsztatva megmarkolta fenekem.

- És még? - lihegtem már én is.

Kettőn áll a vásár, Malik! Mosolyodtam el lerántva farmerjét alsónadrággal együtt. Számba vettem már igencsak felizgult férfiasságát és ott kényeztettem, ahol a legjobban szeretni. Hörögve túrt fürtjeim közé megmarkolva azokat kényszerített gyorsabb tempóra... Én megpróbáltam kedves lenni lassú és szelíd, de ahogy ő akarja!

- Mert akarlak mindenestül! - válaszol két nyögés között. Én csak erre vártam, mielőtt még elért volna a csúcsra, leálltam és felállva mosolyogtam le rá erotikusan lenyalva ajkaim. Tudtam, ezt nem úszom meg!

- Tudtam én! - fordultam meg elégedetten, hogy elsétáljak. Mondták mát elégszer: Sose packázz kielégítetlen pasival, ma megtudtam, miért is ne. Mielőtt még egy lépést tehettem volna már a kanapén feküdtem rajtam Zayn-el.

- Azt hiszed, csak így játszhatsz, mi? Hát ezt a játékot ketten játsszuk! - feszítette karom fejem fölé. Akárhogy igyekeztem nem tudtam kiszabadulni szorításából, de mielőtt a továbbiakon agyalhattam volna, már a gatyám valahol a nappali másik felében tengődött tangámmal egyetemben. Ahogy Zayn ujjával kényeztetett, hangos nyögések hagyták el számat.

- Nicsak ki izgult fel még rajtam kívül? - csúsztatta nedves ujjait számba, engedelmesen és kicsit kacéran szopkodtam meg őket.

Kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét kirántottam egyik karom szorításából és hajába túrva forró csókot leheltem telt, hívogató ajkaira.

Rég voltam utoljára ilyen: izgatott, önfeledt és boldog. Mellette nem kellett másnak lennem, az voltam, aki és elfogatott, eljött értem ide és ez a dilis még a kutyámmal is megküzdött volna, ha úgy eljuthat hozzám. Láttam milyen féltékenyen méregeti Viktort. Nagyon édes.

15.Fejezet - Itt vagyunk!

Sziasztok! 

Kivételesen én írom a bevezetőt is nektek Eliza!

(mert általában Bo szokta)

Nagyon szépen köszönök mindent! Az elmúlt héten kaptam

 talán életem legszebb bókját Teréz Gombos-tól!

 (az előző fejezthez írt kommentje) Itt köszönöm meg neki külön! 

Nagyon sokat jelent nekem, erőt ad az íráshoz! 

Egy szó mint száz, tényleg nagyon köszönök mindenkinek mindent! 

Jó olvasást!

 Pipálj! 

Kommentelj, ha tetszik! 

Kérdezhettek chat-ben is, nem harapok!

(Ja és a képen az én kutyusom van, tényleg Pepsinek hívják

 és tényleg pitbull *-*)

.:Zayn:.

 

Tettem, amit tennem kellett: taxiba ültem, repülőre szálltam és már ott is álltam egy tök idegen ország repterén. Kavarogtam egy kicsit, mire mindent megtaláltam, bár annyira nem volt nehéz dolgom, hiszen mindent elismételtek angolul. Most gondoltam csak bele, milyen nehéz lehet valakinek egy idegen országban legfőképp, ha egy olyan országba jön, mint ez, hiszen igazán egyedi a nyelvük. Kapucniban és napszemüvegben ácsorogtam a hatalmas tömegben, Angliában már rég lerohantak volna, itt viszont úgy vettem észre, rám sem bagóznak az emberek. Amíg valaki meg nem kocogtatta vállam, hátrafordulva egy idős, pocakos embert pillantottam meg néhol hiányos fogsorral, de kedves mosolya sokat dobott külsején.

- Látom fiacskám, el vagy veszve, mit szólnál egy taxi-hoz? - igazából nem tudtam, mit is válaszolhatnék vagy, hogy érti-e az angolt, próba szerencse.

- Sajnálom és csak angolul beszélek.... - vontam meg vállam, de ő már rángatott is át a tömegen.

- Láttam, el vagy veszve! Kérsz taxi? - hát meg kell hagyjam, még rosszabbul beszélt mint Ang, de boldog voltam, amiért rögtön összefutottam egy taxissal, nem tudtam volna megoldani főleg, hogy előismeret nélkül vágtam neki egy idegen országnak, belegondolva irtó nagy butaság volt, de meg kell találnom!

A férfi kinyitja nekem egy megviselt szürke ford csomagtartóját és már be is penderíti a cuccaim, majd beültet maga mellé.

- Hová? - gyújtja be a motort. Méregetem egy ideig a Bogi által leíratott fecnit, aztán jobbnak látom oda adni neki. Hasonlóképp méregeti, de végül bólint és már lő is ki a parkolóból a zsúfolt utcára.

- Én lenni te idegen vezetőd és taxi is! - vereget vállba, jobban örülnék neki, ha szundíthatnék és nem kéne hallgatnom, viszont bunkó sem akarok lenni.

- Mennyi idő lesz az út? Szeretnék aludni egyet - sóhajtok nyomatékosítva mondandóm.

- 1-2 óra! - rázza a fejét. Bólintok és csak figyelem a különös tájat, folyókat, épületeket, embereket, pusztákat, réteket, fákat és minden előttem megforduló dolgot. Próbáltam beleképzelni Angelát és furcsálltam, mennyire ide illik. Rengeteg gyönyörű lányt láttam, bár egyik sem ér fel hozzá. Sosem éreztem még ehhez foghatót, ha kellene, a világ másik végébe is elutaznék érte, sosem voltam ez a fajta, sőt szerintem a fiúk hülyének néznek, nem számít, meg kell kapnom. Addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz. Olyasféle izgalmat érzek, mint Szenteste gyerek koromban.

Valaki megbökdösi a vállam. A sofőr az, áll az autó, nyújtózok egyet és körbenézek. Egy kicsi romos falucska, előttünk egy beton híd, és az út ketté ágazik, balra egy kis takarmány bolt, ahol az eladó férfi vidáman fecseg egy idősebb asszonnyal.

- Itt vagyunk! - fordul felém vidáman a kopaszodó férfi.

- Mennyivel tartozom? - kérdeztem.

- 2000 Ft lesz - elhúztam a számat.

- Még nem volt időm pénzt váltani, meg tudná mondani, mennyi fontban?

- 100 font - átadtam neki a pénzt és kiugrottam a kocsiból, ami azonnal el is hajtott.

Egy  igencsak nagy, két szintes ház előtt találtam magam, az első szint szürkére volt festve, a második pedig világos narancs sárgára. Felkocogtam az előttem lévő lépcsőn, mely egy szürke üveges ajtóhoz vezetett. Kopogtam, de semmi reakció, körülnézve inkább a  kaput választottam, mert azon csengő is volt. Nem lehetett belátni a 2 és fél méteres fa kapun, a ház mellett egy kisebb patak csörgedezett, hangulatos volt. A madarak halkan csicseregtek, kellemes nyári fuvallat simogatta az arcom, a távolból gyerekek nevetése hallatszott. Olyan környék volt, ahol az emberek ismerik egymást és jó felnőni.

- Oh.. nem működik a csengő menj be! - hallottam mögülem egy hangot. Megfordulva a takarmányboltot vezető férfi cammogott felém és mutogatott a kapura. Szavaiból azt vettem le, hogy menjek be.

- És ne ijedj meg a kutyától, nem bánt senkit - csak mosolyogva intettem, mert fogalmam sem volt, mit akart mondani, ezért inkább kinyitottam a kaput és beléptem az udvarra.

A kerítést végig benőtte a borostyán, két cseresznye fa roskadozott a kert közepén, egy kék-piros ütött kopott csúszda ácsorgott magányosan, a kert hátuljában tuják sorakoztak, mellettük egy kis, valószínűleg házi állatoknak elkerített hely, mellette a garázs. A garázs előtt egy betonos placc terült el, rajta Angela fekete-zöld motorjával. Tudtam, jó helyen járok. Már a ház közepénél jártam, amikor megpillantottam egy, az enyémnél háromszor-négyszer nagyobb fejű kutyát, amint felém rohan, kétség sem fért hozzá, ez egy pitbull és ha ide ér, kettétép. Búcsúzhatok az életemtől, de remélem, legalább az angyalok olyanok, mint Ang. Nem volt esélyem elfutni, túl gyors volt, mintha ágyú golyóból lőtték volna ki és már a földön is voltam, rajtam ezzel az izomgombóccal. Nyálával beterítette egész arcomat, levegőt is alig kaptam, majd egy rántással már rajtam sem volt a súly. Nyáltól összeragadt szempilláim igencsak nehezen tudtam kinyitni. A tiszta kék éggel, egy gönyörű arccal és két méregzöld szempárral találtam magam szembe.

- Azt hiszed, elfuthatsz? - mosolyogtam rá. Nevetett, ezt jó jelnek vettem, mintha megfiatalodott volna. Arca kisimult volt és felszabadult.

- Nem... talán igen... de még mindig megetethetlek Pepsivel! Ugye kutyus? - dörzsölte meg vérebének fejét, ami lihegve csóválta  a farkát összenyalva Ang arcát.

- Pepsi? - vontam fel szemöldököm még mindig földön ülve. A kutya azonnal felém fordult és körbeszimatolt, majd ölembe ugorva ismét megnyalt.

- Ő az én egyetlenem! - nézett a kutyára olyan melegséggel a tekintetében, hogy féltékeny lettem.

- Hé Pepsi! Angela az enyém és nem osztozok! - ráztam felé mutató ujjam, mire mindketten nevetni kezdünk.

- Zayn, Pepsi lány! - nevetett még jobban Angela - Nem tudom, mit keresel itt, de fáradj beljebb!

14.Fejezet - Diktáld a címet!

Sziasztok! Eliza megírta a 14. fejezetet, reméljük, mindenkinek elnyeri a tetszésést, és talán hagytok egy-két kommentet is. :D

Nagyon-nagyon hálásak vagyunk Nektek a sok pipáért, kommentért és azért, hogy már 9 feliratkozója van a blognak, hogy a több, mint  4000 oldalmegtekintést már ne is említsem. Csodálatosak vagytok, köszönjük!

Puszi: Eliza és Bo×××

:.Angéla.:

Mindennél jobban örültem volna, ha be sem tettem volna a lábam Londonba. Még  egy hónapja sem vagyok itt, de Zayn-nek és az érzelmeinek sikerült csírában elfojtania a további ittmaradásom lehetőségét. Elvoltunk, jól szórakoztunk meg minden, de ő mégis egy szupersztárocska és... nem tudom megérteni, miért én! Egy érzelmi nyomorék vagyok! Szó szerint! Hogy én szerelmes legyek úgy isten igazából? Olyan nyálas módon? Neeeem..... Az minden voltam, csak nem én. Dadogtam meg hebegtem össze vissza. Mit mondhattam volna? Szívem szerint azt ordítottam volna, hogy sosem akarom látni többé... Megijesztettek az érzései? Várj... Engem? Megijeszt valami? Itt tényleg komoly baj van, döntöttem el. Mikor Paul belépett, azzal megmentette az életem, nem hittem volna, hogy fogok én így örülni még akárkinek is. Éreztem, hogy még mindig minden szem rám szegeződik. Utáltam a figyelem közép pontjában lenni, főleg így, rettentően kényelmetlenül éreztem magam. Tagadhatatlan, állati vele a szex, de én ha valakivel komoly kapcsolatba kerülök, annak sírás a vége, és jobb az elején tisztázni: aki sír, az  NEM én leszek...

A motor baleset után bevallom, kicsit vártam, hogy bejöjjön hozzám, ám amikor Bogi közölte keres, azt mondtam, ne mondja meg, hol vagyok, elvégre jobb így.

Lustán kattintok párat igencsak fájó karommal, utálom a kórházakat, semmi kedvem vissza menni, de nincs sok választásom, hiszen megígértem Boginak és amit én ígérek, be is tartom.

Megcsináltam a kért képeket és már indulhatnékom volt, Paul viszont igencsak szükségesnek érezte a rengeteg velem való beszédet. Miután végre elszabadultam, futólépésekben indultam a kocsihoz, éreztem a pillantását koponyába fúródni, aztán egy hatalmas kezet, ami bilincsként tartotta fogva repedt csuklóm. Fájdalom indult útnak testembe, de mindig is erősebb voltam annál, mint hogy hisztizni kezdjek, helyette megfordultam.

- Harry? Mit akarsz?-sziszegtem fogaim között, mert már a fél karom lángolt.

- Én csak...

- Megtennéd, hogy leveszed rólam a kezed? - döbbenet látszott szemében, majd védekezőn maga elé emelte karját.

- Nem kell ennyire agresszívnak lenned! - háborodott fel.

- Nagyon rossz embernek mondod ezt! - sétált el mellettünk egy dobozzal Bogi nevetve.

- Figyelj göndi! Három helyen van elrepedve a csuklóm, amit olyan nagy bőszen szorongattál, amitől szerintem most nincs vérkeringés az ujjaimban, de semmi gond, mondjad csak! - fontam karba kezem.

- Mi történik Zayn és közted? - magasodott felém. Nem tetszett a sértettség a hangjában és ezt a birtokló hozzáállást sem díjaztam.

- Ha akarja, szerintem elmondja ő... - fordultam meg ismét.

- Önző vagy! - kiáltotta utánam.

- Figyelj szépfiú... ez a világ az önző embereké, majd ha az olyan nyámnyilák, mint te fogják vezeti, fejet hajtok! Nem ismersz! Ne ítélkezz felettem! Hidd el, ez a legjótékonyabb dolog, amit tehettem! - Pattantam be a kocsiba, ahol már várt Bogi az ilyenkor szokásos szúrós tekintettel.

- Kérlek, bassz le te is! - fordultam felé erőtlenül. - Már csak az hiányozna.

- Tudod, hogy nem szidlak le... De fáj, hogy ennyire megbántod! Visszamegyünk a kórházba, rendbe hoznak és vissza mész szépen Magyarországra! - nem eset jól, amit mondott, bár tudtam, igaza van, jobb, ha nem forgatom fel még jobban az itteniek nyugodt kis életét, legjobb, ha mindenki tovább lép.

.:Zayn.:

Rettentően csúnyán faképnél hagytak, belátom... Szörnyű érzés, hogy így pofára ejtett. Mindig is tudtam, ő más! De nem ebben a végkifejletben reménykedtem. Harry mérgesen kullogott felém valami zavart arckifejezéssel.

- Rohadtul nem értem, mit látsz ebben a ..... Na jó, ki sem mondom! 2 percet sem beszélgettünk, de szerintem jobban leoltott, mint bárki más eddig! - mérgelődött hajába túrva.

-Zayn és az a mazochista természete... - ingatta a fejét Louis.

- Megszerzem magamnak! - csattantam fel, mire mindenki értetlenül meredt rám. - Még nem tudom, hogyan, de.... megszerzem... az ujjam köré csavarom! - indultam el, majd megtorpanva ráztam feléjük mutató ujjam - Csak figyeljetek! - indultam meg ismét, de Paul elém állt.

- Nem igazán érdekel a csaj szerző hadjáratod! Most munka van! Szabad a következő hetetek,  játssz akkor - terelt minket a kocsi felé.

A nap nagy része koncertezéssel telt, meg interjúkkal csak a szokásos dolgok. Közben végig izgultam azon, mit mondok Angelának. Tudom, egy ilyen csúnya vissza utasítás után hagynom kéne, sőt mérgesnek kéne lennem, de nem, egyszerűen nem vagyok egyik sem, örülök az új kihívásnak! Végre valami izgalmas feladat. Napját sem tudom, mikor nem omlott valaki az első szavamra a karjaim közé, de ő annyira más, nem hiszem, hogy jobb értelemben, de megmagyarázhatatlan okok miatt ő kell nekem és kész!

Idegesen tekeregtem az ágyban, még mindig fel voltam lelkesülve. Liam lazán besétált félhomályban úszó szobámba.

- Helló Zayn - mosolygott az ágy szélére telepedve.

- Mit szeretnél Liam? - ki akar oktatni, tudom.

- Miért akarod őt annyira? - kérdezte felvonva szemöldökét. Hosszú szünet állt be közénk, valójában nem tudtam, ha kinyitom a szám, nem csak összefüggéstelen szavak ömlenének ki belőle. De meg kellett próbálnom elmagyarázni neki.

- Figyelj! Ő annyira más, okos és nem is tudom, fantasztikusan erős lány, nem adja magát - Liam furán nézett rám, mire én rögtön tudtam, mire gondol. - Jó persze, lefeküdt velem, de én nem a testére gondolok! Hanem lelkileg, vele nem járhat akárki! És én abban a maroknyi emberben akarok lenni! Szeretem őt! Tudom, makacs... idegesítő... önző... fafejű és igazából ezzel rá is jöttem, hogy fogalmam sincs mit látok benne, de szeretem Liam, akármilyen hihetetlen!  ő csak rám mosolyog és akár egy hétévesnek, összeborzolja hajam, majd bólint.

- Tudom, mit érzel.... Bár Danielle tökéletes! Szép... kedves.. aranyos... de most nem ez a lényeg. Ha szereted a lányt, mi melletted állunk! Na jó, talán Harry kicsit idiótának tart, de tudod, hogy nem kell adni a véleményére, ha lányokról van szó - vállamra teszi kezét és elmosolyodik, jól esik a törődésük. - Csak ne hajszold a végtelenségig - figyelmeztet még utoljára, én pedig intek neki, majd jóéjszakát kívánva bebújok a takaró alá.

Másnap szinte kiugrottam az ágyból, azonnal tárcsáztam Angéla számát, de szinte rögtön a hangposta vette fel. Többszöri kísérlet után felhívtam Bogit, aki azonnal felvette telefonját.

- Hallo? ...... Bogi vagyok!

-Szia Bogi, Zayn vagyok - köszöntem toporzékolva.

- Helló Zayn, tudok segíteni?

- Angelát keresem! - nyeltem nagyot várva válaszát.

- Figyelj Zayn, Angéla.... hogy is mondjam neked... haza ment... - megállt bennem az ütő.

- Hová?! - azt hittem rosszul hallok, nem léphetett le ilyen korán.

- Magyarországra... Befejezte a munkáját és tudod... ő ezért jött - fejezte be nagy szusszanással mondatát.

Mérges lettem, azt hiszi, ilyen könnyen megúsz?! Valamit nagyon rosszul gondol ez a lány! Elkapom, mindegy mennyit kell mennem hozzá, hogy megtaláljam.

- Diktáld a címet!

13.fejezet- Mert szeretlek!!

Sziasztok! Két hét után itt van a következő rész, szerény véleményem szerint az eddigi legjobb :D
Reméljük, hogy tetszik az új dizájn! Eliza írónő műve az egész, és nekem nagyon bejön, komizzatok, hogy szerintetek milyen lett. ^^

Jó olvasást :3

Puszi: Eliza és Bo×××

:.Zayn.:

Hetek óta még csak egy sms-sem jött Angelától, nemhogy egy telefon. Elmentem hozzá, de azt mondták, kijelentkezett a hotelból, amit nem igazán értettem, hisz azt mondta, addig itt lesz, amíg meg nem csinálja a munkáját, így különösképpen vártam a mai napot, hisz ma fotózás van. Fütyörészve indultam el egy szál alsónadrágban reggelizni, kivételesen korán keltem, olyan voltam, akár egy gyerek karácsonykor, csak én nem ajándékot várta.... vagy mégis?! Rádöbbentem már pár hete, hogy szerelmes vagyok abba a kelekótya és nagyon idegesítő leányzóba, most viszont eldöntöttem, meg is hódítom. Hiszen mégis ki állhatna az utamba? Melyik csaj ne akarna? Próbáltam ilyen pozitívan hozzáállni az egészhez.

- Mi ez a kicsattanó jókedv barátom? - érdeklődött Lou átkarolva nyakam.

- Áh semmi, csak a szokásos - legyintettem, a múltkori után nem tudtam, mit szólhat hozzá, hogy beleszerettem Angelába.

- Csak nem Angela miatt van? - kétkedve néztem barátomra.

- Honnan tudod?!

- Még a szobámat is beteríti a rózsaszín köd, nem hogy az agyad - lopta le a szalámit a szendvicsemről felülve a pult szélére. Kuncogva forgattam a szemem, nem volt kedvem vele leállni veszekedni, hiszen mindenki tudja, hogy igaza van, elég átlátszó vagyok.

- Tényleg ennyire észre lehet venni? - próbáltam menteni a menthetőt.

- Szerintem mindenki észrevette, csak Angela nem - kapta be kezében lévő utolsó sonka darabot.

- Beszélnem kéne vele, ugye? - tettem rá sajtot szendvicsemre.

- Hódítsd meg! - vigyorgott rám, mire én hosszan kifújva a levegőt kezébe nyomtam szendvicses tányérom.

- A tippért! Ne szokj hozzá! - kezdtem neki egy újabb adag étel készítésének. Annyira fellelkesült, hogy szinte egyben befalta az egészet.

Hamar elkészültem  és teljes harci díszben vártam a nehezen elkészülő fiúkat, sok toporzékolás és kiabálás után mindenki előkerült és már indultunk is. Egyre hevesebben vert a szívem, ahogy kikászálódtunk az autóból, végre láthatom, mintha az az egy hét háromszor olyan hosszú lett volna, mint a többi. Sietős léptekkel indultam meg a bejárat felé.

- Óh.... a francba is! Jól leszek! - hallottam egy csábítóan ismerős idegen nyelvet, minél többször hallottam, annál jobban tetszett. Egy kőfal előtt álldogált Bogi és Angela, láthatóan nem éppen a legkedélyesebb állapotban.

Megakadt a szemem Angela-n, lefagyva pillantottam bekötözött karjára, lehorzsolt arcára, nem tudtam elképzelni, mi történhetett vele.

- Hát veled meg mi történt? - előzött meg Harry átvetve kezét Angela nyakán.

- Egy kis motorbaleset... semmi komoly - intett, mire testem vad folyamként öntötték el a különböző érzelmek: harag, aggodalom, szerelem, de mégis csak a düh volt a legerősebb, már majdnem kirobbantam, amikor Bogi megszólalt.

- Ja, mert neked mindenáron egykerekezned kell egy kietlen országúton!!! - sziszegte fogai között.

- Ilyen hamar kiengedtek? - kérdezte Liam felvonva szemöldökét.

-Nem - kuncogott Angela szítva bennem a feszültséget. - Kiszöktem! Most már meg kell csinálni azokat a képeket - mosolyodott el szélesen.

- Vagány csaj! - nyugtázta Niall, mire bennem eltört a mécses.

- Te normális vagy?! - üvöltöttem, nem tudtam többé magamban tartani érzelmeim és most az tűnt a legjobb stressz levezetésnek, ha az arcába kiabálom. - Meg is halhattál volna! Te..?! Mit gondoltál...?! És ha nagyobb bajod esik? Hogy legyinthetsz csak így? Ennyire nem érdekel az életed? - kiabáltam még mindig, mire mindenki rám meredt.

- Tényleg csúnyán beüthettem a fejem... - szólalt meg visszafojtott hangon - Azt hittem, a One Direction-ös kis pacsirtákat jöttem fotózni... NEM ANYÁM KIOKTATÁSÁT HALLGATNI! - vágta a képembe. Kezem ökölbe szorult kihívó tekintetét látva. - És amúgy is, miért érdekel téged annyira, hogy mit csinálok?! - fonta karba kezét. Nem gondolkoztam, elegem volt már, a szavak csak úgy kicsúsztak a számon.

- Mert SZERETLEK!!! - kiabáltam, szinte éreztem, ahogy mindenki megmerevedik egy pillanatra. Főleg Angela, aki úgy állt ott előttem, mint aki nem hiszi el, hogy az emberek  lába földig ér. - De látom, ez téged egy cseppet sem érdekel... - mondtam nagyon halkan. Kikerekedett szemmel bámult rám, máskor mindig kissé pirospozsgás arca most fakófehérré változott, szája görcsösen rángott, láttam rajta, talán most először a bizonytalanságot, máskor engergikus, makacs, nem érdekli senki érzései, főleg nem a sajátjai, de most, ahogy ott állt, máris megbántam, hogy kinyitottam a számat. Tudtam, visszautasított, már csak azon aggódtam, nehogy elájuljon amilyen fehér volt már percek óta.

- Óh istenem... - nyögte mindenki reakcióját figyelte, s bár nem értettük, mit mondott sejtettem, hogy nem azt, amit hallani szerettem volna.

12. fejezet - Akkor hajrá!

Nyakfájásom rángatott ki az álom adta kellemes burokból, aprókat pislogva próbáltam kitisztítani fejem. Kicsit sem nagy meglepetésemre Angela kanapéján találtam magam plédbe csavarva, percek múlva már egy méregzöld szempárral néztem szembe.

- Így tökéletes az ébredés, de jobb lett volna az ágyban... - mosolyogtam ujjam közé csavarva egyik csavart fürtjét. Kínzó vágyat érezve arra, hogy csókot nyomjak azokra a csábítóan telt ajkaira.

- Hát, tudod mit, mondanak! A felnőtté válás első jele, hogy ha a kanapén alszol el, ott is ébredsz! - nyomott apró puszit fejemre, mire én elmosolyodtam, örültem, hogy ennyire furcsán kedves - Majd legközelebb erő izom leszek, és az ágyba cipellek! - feszített be, akár egy bodybuilder, mire belőlem kitört a nevetés - Majd elfelejtettem! A fiúk hívtak! - aggódás futott végig rajtam, nem tudom, mit mondhatott nekik Angéla, de az semmi képen sem vehette ki jól magát.

- Mit mondtál nekik? - kérdeztem tétován, mire ő csak átnyújtotta telefonom.

- Nem vettem fel! - emelte fel karját védekezőn - Nem igazán tudtam, mit akarnál nekik mondani, hol vagy, így inkább hagytam, felkelteni meg nem volt szívem, fáradtnak tűntél - mondta mosolyogva, láttam, hogy felidézi az emléket. Örültem, hogy én magyarázhattam el a fiúknak, mi a helyzet.

.:Angéla.:

Nagyon édes volt Zayn álmában, éveket fiatalodott. Én személy szerint utáltam más előtt aludni, hisz akkor olyan védtelennek tűnhetek és minden akartam lenni, csak az nem. Mikor elment telefonálni tudtam, hogy már éppen ideje hazamennie, 2 napja ugyan abban a ruhában volt, nem mellesleg nem vagyok kisbaba, tudok magamra figyelni. Még innen is hallottam, ahogy mentegetőzik a másik szobában.

- Van egy rettentő rossz hírem! - fintorodott el az ablakhoz osonva.

- Mond!

- Tele van az egész környék fotósokkal, mivel kint hagytam a kocsim, ide gyűltek- morgott, de én csak mosolyogva mellé léptem.

- Akkor hajrá! - intettem fejemmel mosolyogva a szobám felé.

- Mit hajrá? Ki kéne osonnom... - ajkára téve ujjam bele folytattam a szót.

- Kihúzlak én a bajból seperc alatt! - nyaltam meg kiszáradt ajkam.

10 perc készülődés után elég szalon képesnek éreztem magam, hogy utcára lépjek Zayn Malik-kal az oldalamon. Természetesen elengedhetetlen volt a fényképezőm nyakamba akasztanom, tökéletes tervem kivitelezéseképp. Amint kiértünk, a vakuk szinte azonnal villogni kezdtek. Felemeltem kezem csendre intve a körülöttem nyüzsgő tömeget, több kevesebb sikerrel, feszülten várták, mi is történik pontosan.

- Most járnak?

- Mi történik itt pontosan?

- Jól tudjuk, hogy Zayn két napot töltött magánál?

- Megbízható források, kérjük ne tagadja!

- Természetesen ez mind igaz! - intettem le őket, mindenkiben benne fagyott a szusz, Zayn úgy meredt rám, mintha még sosem látott volna fehér embert - Meg kell kérjem önöket, hogy távozzanak! Zavarják ennek a panziónak a nyugalmát! Zayn Malik-kal kizárólag munka kapcsolatban állok, semmi másban! - felmutattam névjegyem, mire mindenki csalódottan húzta vissza fényképezőjét - Az elkészült képeket természetesen hetek múlva láthatják csak! Az XYZ magazin-ban! Még egyszer elnézésüket kérem - mondtam, majd Zayn karját megragadva húztam a parkoló felé, hála erélyes fellépésemnek, szinte minden újságíró lekopott egyet kivéve, aki kitartóan dugta képembe fényképezőjét.

- Előttem ne próbálják letagadni ezt a kapcsolatot! - sürgött körülöttem. Köztudottan egy elég kicsi tűrőképességgel rendelkező ember vagyok, nem tudtam tovább tűrtőztetni magam, egy egyszerű mozdulattal tökön térdeltem a csávót.

- Szerintem kopjon le, vagy a végén a fényképezője bánja, esetleg pár elég fontos szerve! - téptem hátra haját, hogy szemébe tudjak nézni. A mellettem bandukoló fiú most kővé dermedve nézte az eseményeket.

- Maga most fenyegetőzik? - sziszegte foga között fájdalomtól eltorzult arccal.

- Nem! - horkantam fel - Én ígérek és betartok... Addig kopjon le, míg jól van dolga! - húztam kedves mosolyra szám, majd rántva egyet rajta arrébb tessékeltem az útból.

- Ez vad volt! - mondta Zayn idegesen beletúrva fürtjeibe.

- Neeem, az csak most jön - mondtam, majd Kawasaki ninja-m előtolva a garázsból intettem neki.

- Majd találkozunk, te kis dilis! Köszönök mindent és puszilom a fiúkat! - mondtam feltornázva bukósisakom, majd gázt adtam és már az országutat szeltem.

Jó volt kikapcsolni  az agyam egy-egy ilyen történés után. Legjobb lett volna eltűnni az országból, de ez jelen pillanatban nem jöhetett szóba, helyette maradtak az országutak, én és a kedvenc motorom.

Ki kellett szellőztetnem a fejem, Zayn társaságában ez nem igen ment, nem tetszett, ahogy veselkedtem vele, valahogy a közelében nem tudok bunkó lenni, valahogy nem megy. Túl közel kezdem engedni magamhoz és ez, akármennyire nem akarom bevallani, megrémít. Nem akarok senkit, el kell felejtenem!

Muszáj...

Így jobb neki is és nekem is...

Fájdalom nyilallt mellkasomba, aztán adtam még egy kis gázt, hátha a szél kiűzi fájó gondolatim, de nem ment, nem múltak el, elemi erővel törtek rám úgy, ahogy már rég nem...

A legtöbb lány sikítva sírt volna valamelyik eldugott sarokban, de én közel sem ilyen lány voltam, motorom kormányát megrántva egy kerékre állítottam és úgy száguldottam a kietlen utcán addig, míg nem éreztem a furcsa remegést, motorom alattam sivítva szántott, kibillentem egyensúlyomból...

11.fejezet - Köszönöm, Zayn!

Sziasztok!! Nem fűznénk hozzá semmit a fejezethez, csupán annyit, hogy jó olvasást!

Puszi: Eliza és Bo×××

:.Zayn.:

Miután Bogi magamra hagyott, lerúgtam magamról cipőm, majd dzsekim felakasztottam az előszobában lévő fogasra és halkan beosontam a hálószobába, amiben Angela aludt. Kicsit ideges voltam, sosem gondoskodtam még beteg emberekről a húgomon kívül, ami meg merőben más téma volt. Az ágy mellé húztam magamnak egy fotelt, aminek hangjára Ang felém fordulva egy hűvös pillantást vetett rám, mintha láttam volna benne némi megdöbbenést is, de betudtam a betegségnek.

- Te meg mit keresel itt? Nem szorulok a segítségedre! - sziszegte feltornázva magát. Hanglejtéséből ítélve nem nagyon örült jelenlétemnek, átláttam rajta, tudtam, hogy örül, mert van mellette valaki, csak még magának sem meri bevallani.

- Tudod, hogy nem értem, mikor magyarul beszélsz... - fújtam ki mélyen a levegőt egy enyhe féloldalas mosolyt villantva irányába. A vigyor azonnal lefagyott arcomról, mikor egy vad köhögő roham tört elő torkából. Aggódva simogattam hátát, de ő csak duzzogva elfordult és fejére húzta a takarót, akár egy öt éves kislány. Ideges fújtatása percekkel később már csak halk szuszogás volt, megkönnyebbültem, én ha beteg vagyok, nem tudok sokat aludni, de ahogy láttam, az neki nem okozott gondot. Nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy hozzáérjek, lassan kezdtem el cirógatni fel-le felkarjának puha bőrét. Testének melege szinte égette ujjbegyeim.

Hirtelen támadt rengeteg szabadidőmnek hála fellátogattam Twitterre, sorjában válaszolgattam a tweet-ekre, amiket kaptam, amíg meg nem akadt a szemem az egyik átlagosnak tűnő lányka kiírásán.

@CilaMalik: Miért nem jöttél fel eddig? Hiányoltunk! Mit csinálsz? Szeretlek<3

Mosolyogva tekintettem a mellettem fekvő leányra, majd bepötyögtem telefonomba, ami legelőször eszembe jutott a “Mit csinálsz?” kérdés kapcsán.

@zaynmalik válasza:

Sajnálom, lefoglaltak a próbák... Ti is hiányoztok nekem! Hogy mit csinálok?! Hm... egy beteg kistigrist ápolok ^^ legyen ennyi elég ;D

Miután ezt a kijelentést tettem, több ezer tweetet kaptam szinte azonnal, de már nem volt kedvem annyit végignézni, így csak odébb dobtam a telefont és befészkeltem magam Angela mellé, aki álmában elég pozitívan reagált közelségemre, szinte azonnal közelebb húzódott hozzám. Arcán lázrózsák virítottak, teste szinte lángolt, ahogy az enyémhez préselt, kezdtem miatta komolyan aggódni.

Hosszú percek, órák sora következett, unottan kapcsolgattam a csatornák között, percekre én is elszundítottam. Szundításomból a mellettem vergődő lányka ébresztett fel.

- Angela! Hé..- ébresztgettem, mire szemei azonnal kipattantak és zihálva próbált levegőhöz jutni.

- Te hogy-hogy még itt vagy? - olybá tűnt, nem izgatja, hogy nem tudok választ adni kérdéseire, párnája alól előkotorta telefonját - Késő van - motyogta. Az órája éjjel kettőt mutatott, ekkor jutott eszembe, hogy még nem is telefonáltam a fiúknak, biztos idegesek, amiért csak úgy eltűntem... tűnődtem. Göndörke rángatott ki gondolataimból, felkelt és kiindult, telefonom zsebembe gyűrve indultam utána.

Mire kiértem, ő már a konyhában volt, szemét a legfelső polcra szegezve. Combközépig érő pólója még jobban kiemelte apró termetét, ahogy akár egy cica nyújtózkodott, percekkel később arcát szorongatva felhagyott a szekrény kinyitásával. Odalépdeltem és megfogtam kezét, mielőtt elmehetett volna.

- Mit szeretnél?! - kérdeztem kinyitva a barna rekesz ajtaját.

- Ha már ennyire segítőkész vagy, akkor levehetnéd nekem a Neo Citránt - turkáltam, hátha találok valamit, ami azokból a szavakból áll, mint amit az előbb mondott, de nem akarózott megtalálni.

- Ne-o Cit-rán... - mutatott kezével egy négyszöget. Rögtön elkaptam azt a dobozt, ami a legjobban hasonlított az általa mutatott tárgyra. Mire levettem, ő már két vízzel teli bögrével a kezében állt.

Percekkel  később már az asztalnál ücsörögtünk és iszogattunk, én teát, ő egy citrom illatú italt.

- Köszönöm, Zayn - mosolyodott el, megdöbbentem, amiért angolul szólt hozzám, de leírhatatlanul örültem neki, hogy már feloldódott.

- Haladunk - nyújtottam felé egy zsebkendőt, amit azonnal az orrához tartott. Mosolyogva néztem láztól rózsavörös arcán megbújó gödröcskéket mosolygás közben, a zöld szemében tündöklő arany pettyeket, szemöldöke halvány barna ívét, édes kávébarna fürtök zuhatagát, melyek kiszabadultak a tarkóján összefogott copfból.

- Ne nézz!! Úgy nem megy... - fordult meg ültében, mire arcomon csak egy csalfa mosoly jelent meg, nem tudja magáról, de rettentően aranyos...

Libabőrös karját figyelve, felkaptam egy narancssárga szőrmés takarót és a vállára terítettem.

- Megnézünk egy filmet?! - karoltam át hátulról nyakát.

- Remek ötlet! - mosolygott, melynek hatására egyből előtűntek gödröcskéi. Különös érzés indult útnak testemben, ahogy figyeltem, semmihez sem hasonlítható önfeledt boldogság, ugyan nem tudtam volna szavakba önteni, de nem is akartam, jó volt ez így - Melyiket? - pattant talpra előrángatva táskájából laptopját.

- Melyik van meg?És minek a laptop, mikor van DVD lejátszó a tévénél?! - értetlenkedtem.

- Oly naiv vagy, édes szívem - kacsintott rám pár zsinórt összedugdosva laptop és a Tv között, már rendesen érdekelt amit csinált. Megjelent a laptop képernyője a plazma Tv-n, mire én csak füttyentettem egyet, ahogy kattintgatott össze-vissza, azt sem tudtam követni, mit csinál éppen.

- Te nyavalyás kalóz! - bokszoltam játékosan vállába, mikor elindult az általa választott film. Rám terítve a takarója felét közel bújt és vállamra hajtotta fejét.

- Kedvességem tudd be csupán betegségemnek! - bökött oldalba. Egyik karom átvetettem vállán és magamhoz húztam fejem övére hajtva.

- Többször is lehetnél ilyen, tetszik az aranyos Angela! - nyomtam puszit feje búbjára.