11.fejezet - Köszönöm, Zayn!

Sziasztok!! Nem fűznénk hozzá semmit a fejezethez, csupán annyit, hogy jó olvasást!

Puszi: Eliza és Bo×××

:.Zayn.:

Miután Bogi magamra hagyott, lerúgtam magamról cipőm, majd dzsekim felakasztottam az előszobában lévő fogasra és halkan beosontam a hálószobába, amiben Angela aludt. Kicsit ideges voltam, sosem gondoskodtam még beteg emberekről a húgomon kívül, ami meg merőben más téma volt. Az ágy mellé húztam magamnak egy fotelt, aminek hangjára Ang felém fordulva egy hűvös pillantást vetett rám, mintha láttam volna benne némi megdöbbenést is, de betudtam a betegségnek.

- Te meg mit keresel itt? Nem szorulok a segítségedre! - sziszegte feltornázva magát. Hanglejtéséből ítélve nem nagyon örült jelenlétemnek, átláttam rajta, tudtam, hogy örül, mert van mellette valaki, csak még magának sem meri bevallani.

- Tudod, hogy nem értem, mikor magyarul beszélsz... - fújtam ki mélyen a levegőt egy enyhe féloldalas mosolyt villantva irányába. A vigyor azonnal lefagyott arcomról, mikor egy vad köhögő roham tört elő torkából. Aggódva simogattam hátát, de ő csak duzzogva elfordult és fejére húzta a takarót, akár egy öt éves kislány. Ideges fújtatása percekkel később már csak halk szuszogás volt, megkönnyebbültem, én ha beteg vagyok, nem tudok sokat aludni, de ahogy láttam, az neki nem okozott gondot. Nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy hozzáérjek, lassan kezdtem el cirógatni fel-le felkarjának puha bőrét. Testének melege szinte égette ujjbegyeim.

Hirtelen támadt rengeteg szabadidőmnek hála fellátogattam Twitterre, sorjában válaszolgattam a tweet-ekre, amiket kaptam, amíg meg nem akadt a szemem az egyik átlagosnak tűnő lányka kiírásán.

@CilaMalik: Miért nem jöttél fel eddig? Hiányoltunk! Mit csinálsz? Szeretlek<3

Mosolyogva tekintettem a mellettem fekvő leányra, majd bepötyögtem telefonomba, ami legelőször eszembe jutott a “Mit csinálsz?” kérdés kapcsán.

@zaynmalik válasza:

Sajnálom, lefoglaltak a próbák... Ti is hiányoztok nekem! Hogy mit csinálok?! Hm... egy beteg kistigrist ápolok ^^ legyen ennyi elég ;D

Miután ezt a kijelentést tettem, több ezer tweetet kaptam szinte azonnal, de már nem volt kedvem annyit végignézni, így csak odébb dobtam a telefont és befészkeltem magam Angela mellé, aki álmában elég pozitívan reagált közelségemre, szinte azonnal közelebb húzódott hozzám. Arcán lázrózsák virítottak, teste szinte lángolt, ahogy az enyémhez préselt, kezdtem miatta komolyan aggódni.

Hosszú percek, órák sora következett, unottan kapcsolgattam a csatornák között, percekre én is elszundítottam. Szundításomból a mellettem vergődő lányka ébresztett fel.

- Angela! Hé..- ébresztgettem, mire szemei azonnal kipattantak és zihálva próbált levegőhöz jutni.

- Te hogy-hogy még itt vagy? - olybá tűnt, nem izgatja, hogy nem tudok választ adni kérdéseire, párnája alól előkotorta telefonját - Késő van - motyogta. Az órája éjjel kettőt mutatott, ekkor jutott eszembe, hogy még nem is telefonáltam a fiúknak, biztos idegesek, amiért csak úgy eltűntem... tűnődtem. Göndörke rángatott ki gondolataimból, felkelt és kiindult, telefonom zsebembe gyűrve indultam utána.

Mire kiértem, ő már a konyhában volt, szemét a legfelső polcra szegezve. Combközépig érő pólója még jobban kiemelte apró termetét, ahogy akár egy cica nyújtózkodott, percekkel később arcát szorongatva felhagyott a szekrény kinyitásával. Odalépdeltem és megfogtam kezét, mielőtt elmehetett volna.

- Mit szeretnél?! - kérdeztem kinyitva a barna rekesz ajtaját.

- Ha már ennyire segítőkész vagy, akkor levehetnéd nekem a Neo Citránt - turkáltam, hátha találok valamit, ami azokból a szavakból áll, mint amit az előbb mondott, de nem akarózott megtalálni.

- Ne-o Cit-rán... - mutatott kezével egy négyszöget. Rögtön elkaptam azt a dobozt, ami a legjobban hasonlított az általa mutatott tárgyra. Mire levettem, ő már két vízzel teli bögrével a kezében állt.

Percekkel  később már az asztalnál ücsörögtünk és iszogattunk, én teát, ő egy citrom illatú italt.

- Köszönöm, Zayn - mosolyodott el, megdöbbentem, amiért angolul szólt hozzám, de leírhatatlanul örültem neki, hogy már feloldódott.

- Haladunk - nyújtottam felé egy zsebkendőt, amit azonnal az orrához tartott. Mosolyogva néztem láztól rózsavörös arcán megbújó gödröcskéket mosolygás közben, a zöld szemében tündöklő arany pettyeket, szemöldöke halvány barna ívét, édes kávébarna fürtök zuhatagát, melyek kiszabadultak a tarkóján összefogott copfból.

- Ne nézz!! Úgy nem megy... - fordult meg ültében, mire arcomon csak egy csalfa mosoly jelent meg, nem tudja magáról, de rettentően aranyos...

Libabőrös karját figyelve, felkaptam egy narancssárga szőrmés takarót és a vállára terítettem.

- Megnézünk egy filmet?! - karoltam át hátulról nyakát.

- Remek ötlet! - mosolygott, melynek hatására egyből előtűntek gödröcskéi. Különös érzés indult útnak testemben, ahogy figyeltem, semmihez sem hasonlítható önfeledt boldogság, ugyan nem tudtam volna szavakba önteni, de nem is akartam, jó volt ez így - Melyiket? - pattant talpra előrángatva táskájából laptopját.

- Melyik van meg?És minek a laptop, mikor van DVD lejátszó a tévénél?! - értetlenkedtem.

- Oly naiv vagy, édes szívem - kacsintott rám pár zsinórt összedugdosva laptop és a Tv között, már rendesen érdekelt amit csinált. Megjelent a laptop képernyője a plazma Tv-n, mire én csak füttyentettem egyet, ahogy kattintgatott össze-vissza, azt sem tudtam követni, mit csinál éppen.

- Te nyavalyás kalóz! - bokszoltam játékosan vállába, mikor elindult az általa választott film. Rám terítve a takarója felét közel bújt és vállamra hajtotta fejét.

- Kedvességem tudd be csupán betegségemnek! - bökött oldalba. Egyik karom átvetettem vállán és magamhoz húztam fejem övére hajtva.

- Többször is lehetnél ilyen, tetszik az aranyos Angela! - nyomtam puszit feje búbjára.

10. fejezet - Angyal vagy!

Halihóó! Itt a következő fejezet! Előre szólunk, hogy a dőlt betűs részeket a lányok magyarul mondják, így azok Zayn számára érthetetlen mondatok. Reméljük, tetszeni fog mindenkinek!

Puszi: Pati és Zsó×××

:.Zayn.:

- Oda megyek most! - jelentette ki felkapva kabátját. Tenni akartam valamit, látni akartam, mellette akartam lenni és borzasztóan aggódtam, hogy mi történhetett.

- Elviszlek! - jelentettem ki ellent mondást nem tűrő hangnemben. Belebújtam egy tiszta felsőmbe, dzsekimet és kulcs csomóm felkapva indultam az ajtóban toporzékoló Bogihoz. Kocogva, néma csendben indultunk el a mélygarázshoz, melyben az autóink sorakoztak. Bepattantam hollófekete Bentley-mbe, elfordítottam a  gyújtásban a kulcsot és már indultunk is. Ismertem a járást álmomból felkeltve is tudtam volna annak a hotelnak az elhelyezkedését, az utóbbi napokban gyakran tévedtem erre akarva-akaratlanul. Idegesített a csend, s mintha Bogi olvasott volna a gondolataimban, benyomta a rádiót. Szétfeszített a stressz, pont előttünk mutatott pirosat a lámpa. Dobolni kezdtem kezemmel a kormányon így próbálva levezetni idegességem.

- Mit mondott?! - érdeklődtem, legalább annyit elmondhatna, bár nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom .

- Nem tudnám átfordítani neked angolra, de keresett egy gyógyszer féleséget, aztán recsegni kezdett a vonal, mintha nem is tudom, földhöz vágták volna a telefont és megszakadt - a kerekek visítva csikorogtak alattunk, ahogy rátapostam a gázra. Az az 5 perces út felért egy kínzással,  még magamat is megleptem, hiszen csak alig pár hete ismerem ezt  a lányt és mégis mennyire aggódok érte. Próbáltam lenyelni gondolataimat és csak a zenére figyelni, egy számomra ismeretlen banda kezdett játszani egy kínzóan lassú számot. Most utáltam először a londoni tömeget, a dugót és a lámpákat.

Mikor végre odaértünk ismét kocogóra fogtam, Boginak persze futnia kellett  mellettem, elrobogtunk az éppen újságot olvasó portás mellett, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy megnézzen magának minket. Ennyit a biztonságról. A hotel öreg volt és lepukkadt, bár a szobák meglepően szépek és otthonosak voltak. Lift híján a lépcsőt választottuk, kettesével szedtük a fokokat, hogy minnél hamarabb fent legyünk a harmadikon. Lihegve értünk az ajtó elé, Bogi kopogás nélkül nyitott be, vagyis inkább csak be akart nyitni, mivel az ajtót zárva találtuk. Egyszerre kezdtünk dörömbölni, mindhiába, senki nem nyitott ajtót.

- Most mi a francot csináljunk?? - Fordult felém kétségbeesett tekintettel. Hirtelen bevillant a kulcs és elemi erővel tört rám a stressz: ha most nem hoztam el, nagyon ideges leszek, hiszen napokig a zsebemben tartva mászkáltam ide-oda. Ahogy jobb zsebemben kezem a hűvös fém körül összezárult egy megkönnyebbült sóhajtás szakadt fel mellkasomból. Remegő kézzel illesztettem zárba a kulcsot, mely egy kattanás kíséretében engedett és a tölgyfa ajtó kinyílt előttünk felfedve a kis nappalit. Látszatra minden rendben volt, akármilyen kupisnak is találtuk, de mikor megláttuk Angéla darabokra tört Iphon-ját, egymásra néztünk.

- Enyém a konyha, tiéd a hálószoba! - osztottuk fel, de mielőtt még elindulhattunk volna, egy fájdalmasnak tűnő nyögést hallottunk a fürdő irányából. Futva indultam Bogi után, aki lecövekelt előttem az ajtóban.

- Angéla? Te meg mit csinálsz? - szólongatta a lányt, aki éppen egy tablettát akart leerőszakolni a torkán. Haja csapzott csomóban hullott a padlóra, ahogy kucorgott az egyik sarokban, fehér pólója nedvesen simult testének vonalához, homlokán gyöngyözött a verejték és úgy remegett, mintha mínuszok lennének a szobában. Bogi két hatalmas lépéssel átszelte a szobát és kikapta az Angéla kezében lévő bogyót. Értetlenül meredtem a két lányra. A szőkeség szemében düh és értetlenség csillogott, míg a földön ülő lányé kifejezéstelen maradt, mintha egy homályos üvegen próbálna átnézni.

Angela a bogyó után kapott, de kísérletét meghiúsította egy vad köhögő roham, amit rossz volt hallgatni is, nemhogy nézni. Nem értettem a helyzetet, komolyan drogozik? Másra nem tudtam gondolni, amilyen állapotban volt és ahogy akarta azt a tablettát. Dermedten ácsorogtam a ajtóban figyelve a történteket.

- Ez mi?

- Nem látsz a szemedtől? És most végre ide adnád azt a szart? - kezdtek el kiabálni egymással, bár Angela torkából inkább csak hörgés jött.

- Nem!- A hangsúlyból ítélve valamit megtiltott, tűnődtem.

- Akkor nem megy le a lázam, leszarom! - sipítozott még egy köhögés keretében. Bogi arca hirtelen kisimult és már nyoma sem volt az előbbi dühének, a lány homlokára tapasztotta a kezét, amit az szinte azonnal ellökött jelezve, nem kér a segítségből.

- Miért ijesztesz engem mindig halálra?- fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.

- Na jó most akkor mi van? - találtam meg a hangom ismét.

- Beteg és ez lázcsillapító - mutatta fel a gyógyszert, mire én megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Megnyugtatott a tudat, hogy nincs semmi “komoly” baja.

- Segítesz ágyba fektetni? - kérdezte tétován barátnőjére pillantva, aki úgy lihegett, hogy már egyenesen aggasztó volt ránézni. Bólintottam és megindultam a lány felé, lassan letérdeltem elé, hogy fel tudjam venni, de egy aprócska erőtlen lökéssel a mellkasomon sikerült elérnie, hogy hátravágjam magam a fürdőszobacsempén. Nem a legjobb az egyensúly érzékem nyugtáztam, mire a lány botladozva ugyan, de átlépett felettem megcélozva a hálószobát.

- Gratulálok... - vigyorgott Bogi, akit láthatóan nem nagyon izgatott, hogy Angela épp a halálán van.

- Nem aggódsz? - céloztuk meg a helyiséget.

- Mindig ezt csinálja... évente egyszer lebetegszik ennyire, három napig alszik és semmi baja - vont vállat - Először én is megijedtem, de csak hozzá kell szokni, még így is makacs, mint egy öszvér - nevetett fel. Megnyugtatott amit mondott, maradni akartam, hogy segítsek neki, de biztos voltam benne, hogy nem akarja.

- Angéla, remélem megleszel, mert nekem dolgozni kell mennem. Aludj addig és ha valami van, hívj! - elkezdett öltözködni, mire én értetlenül álltam a fürdőszoba bejárati ajtaja előtt.

- Jössz? - kérdezte tétován az ajtó felé mutatva - Nekem mennem kell, de ha akarsz...

- Maradok! - jelentettem ki, mire ő csak megölelt.

- Angyal vagy! - intett majd kiosont a bejárati ajtón.

9. fejezet - Hatalmas baj van!

Sziasztok!! Itt van a 9. rész. Nekem nagyon tetszik (de hát melyik nem? :D), reméljük, hogy nektek is. Nem bánnánk, ha néha megdobnátok egy-egy komival, mert igazán fel tud minket dobni egy-egy kedves szó, még a rossz napjainkon is. :D De nem is rizsázok többet, itt a következő rész. 

Puszi: Pati és Zsó ×××

:.Zayn.:

Hetek óta most először keltem vidáman, nem értettem ezt a hirtelen jött örömöt, ennek ellenére nagyon tetszett. Korán volt még, s tudtam, hogy csak Liam van ébren vagy talán még ő sem. Kiballagtam a konyhába, ma lazítósra akartam fogni a figurát, megnézni egy filmet, inni valamit, semmi extrát. Kiosontam, nehogy felkeltsek valakit, nem kis meglepetésemre még csak most hajnalodott, de biztosra vettem, hogy én nem bújok vissza az ágyba, annyi szent.  Leosontam az emeletről egyenesen a konyhába, ám étel keresgélésemnek hamar véget vetett a nappaliból kiszűrődő hang. Tudtam, hogy Liam koránkelő, de biztosra vettem, hogy ennyire nem, kénytelen-kelletlen egy apró idegességgel a gyomromban indultam el a nappali irányába. Minden átfutott az agyamon; őrült rajongó vagy ami még rosszabb őrült utáló? Megráztam a fejem hátha így eltűnnek ezek az igencsak zavaró gondolatok. Felkattintottam az aprócska kapcsolót és kit látnak szemeim, Bogi állt a bejárati ajtóban Niall barátomat támasztva. Megkönnyebbülten fújtam ki tüdőmben tartott levegőt; velem ellentétben Bogi annyira megijedt tőlem, hogy elfelejtette támasztani barátom, aki mint egy krumplis zsák zuhant a földre, erre csak még jobban megijedt, szája elé kapva kezét térdelt le a szőkeség bal oldalára.

- Zayn, Jézusom! Én nem tudom, mit kéne tennem! Hívjak mentőt?! - Mosolyogva bandatársam idiótaságán leintettem Bogit, nem mentő kell neki, hanem egy jó kis zuhany.

- Ugyan már Bogi, ne szívd fel a dolgot! Inkább segíts! - Emeltem fel egy hatalmas rántással Niallt a földről. Még régen megbeszéltük, hogy ha az egyikünk leissza magát, azzal nem kell finomkodni... nos, én azért megsajnáltam, amilyen tehetetlenül imbolygott ide-oda.

- De hát nézz már rá! - Sipákol átkarolva derekát.

- Vigyük a fürdőbe - Utasítottam szemforgatva.

Miután bevittük a szőkeséget a fürdőbe lekaptam róla felsőjét és gatyáját, de látva Bogi piruló fejét úgy döntöttem, alsógatya marad. Lassan felemeltem, mivel a lenti fürdőben csak kád volt, jobb híján abba tettem barátom, aki szó nélkül tűrte. Ennyire részegnek még nem láttam, pedig én már jó sokszor láttam inni. Hidegre állítottam a vizet és zuhanyozni kezdtem, nem tetszett neki a dolog, de ez a legjobb kijózanító eszköz.

- Szappan van a testemeeeeeeeeeen..... Sampon a hajammooooon.... Zayn keze meg nagyon rossz helyeeen - énekelte, vagyis inkább nyögdécselte jókedvűen, nekem kevésbé tetszett a szitu. - Zayn, meg kell osztanom veled egy kis titkot - kacsintott egyre közelebb hajolva hozzám. Egyik kezemben a zuhanyrózsával másik kezemmel Niall-t támasztva nem volt sok esélyem ellene, legnagyobb szerencsémre nem most törtek elő meleg vágyai-amik szerintem nincsenek, de fő a biztonság-, fülemhez hajolt.

-Hánynom kell!!!! - Olyan gyorsan ugrottam a szoba másik felébe, ahogy csak tőlem telt, Bogi gyors volt és szakszerű, ahogy vödröt adott Niall-nek, simogatta a hátát és a többi. Most először láttam benne a gondoskodó nőt, nem csak egy éretlen lánykát.

- Mi történt?

- Összevesztünk kicsit, nekem éjjel be kellett ugranom, mert megbetegedett az egyik kis srác és szükség volt rám, hazafelé találtam meg, nem tudtam, mit tegyek.

- Jól tetted, hogy idehoztad, köszönöm - Mosolyogtam Niall fejét törölgetve. - Szeretném, ha kibékülnétek - néztem rá kérlelő szemekkel, tudtam, nekik ez a legjobb. Hirtelen eszembe jutott Angéla és elszomorodtam.

- Ugyan, csak egy kis összekapás volt, semmi egyéb! - Mentegetőzött, mire engem azonnal felvillanyozott. - Mi van Angélával? - húzta el a száját, mire nekem is lefagyott a mosoly az arcomról.

- Mennyit tudsz?

- Hm... Szex és más semmi?! Angéla elmesélte, de nem nagyon támogatom az ilyen dolgait.

- “Más semmi...”- ismételtem gúnyosan. - Ha ez neki tényleg nem jelentett semmit, elég csúnyán átejtett.

- Angélának nem szokása hazudni, ezt tisztázzuk már az elején! Amit ő mond, azt úgy gondolja... őt nem érdekli más véleménye... nem fél attól, hogy megbánt valakit... kimondja, amit akar! - Jelentette ki határozottan - Zayn, jobb, ha nem keveredsz bele a dolgaiba, bonyolultabb, mint te azt legmerészebb álmaidban gondoltad. - Húzta el száját ismét, nem tudtam, ezzel mire céloz, rájöttem, jobb, ha tisztázom magammal az érzéseim, muszáj beszélnem valakivel, aki rákérdez olyanokra, amit magamtól nem mertem volna megkérdezni.

- Nem értem ezt a lányt, mások már rég... - Tettem le Niall-t a szobájában elterülő franciaágyba.

- Ó, őt ne hasonlítsd más lányokhoz! Hasonlíthatod UFOkhoz, Wukikhoz vagy akár a jetihez, de egy normális emberhez biztosan nem! - Rázta meg fejét, betakarva Niall-t.

- Akkor mit tegyek? - sétáltam ki utána a szobából magára hagyva a már mélyen szunyókáló barátom. A konyhába battyogtunk és lefőztem egy kávét kíváncsian várva a jó tanácsot.

- Ez a te életed, Zayn. Én nem tudom megmondani, de ma találkozok elméletileg Angélával, ha szeretnéd, beszélek vele. - vette kezébe a kávéval teli bögrét, nem tudtam erre mit válaszoljak, vagy hogy tényleg akarom-e azt a lányt. Ha félretesszük, hogy állandóan ő jár a fejemben és egyszerűen jobb napom lesz, ha csak rágondolok, na meg a szex is csodás vele, talán mégis “belezúgtam”?! Ezzel a kijelentésemmel magamat is megleptem.

- Nem is tudom... - Elmélkedésemnek az egyik dalunk vetett véget, mely Bogi telefonjából szólt, zavart mosolyt villantva felém felvette a készüléket.

- Angéla?! - Bámult értetlenül a telefonjára majd rám. - Ide figyelj! Hol vagy? Történt valami? - Váltott át számomra érthetetlen nyelvre, de hangjából kisütött az aggodalom. - Hahó, ott vagy?! - Percekig csendesen bámulta a telefont, majd szeme idegesen ingázott köztem és kabátja között.

- Mi történt? - Kaptam  keze után megakadályozva ezzel, hogy elmenjen.

- Nem tudom... de szerintem hatalmas baj van!

8.fejezet-Nem szorulok a segítségedre

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen soká hoztuk a következő részt, de az írónő Magyarországon telelt, én pedig nélküle nem igazán tudom felrakni a következő részt, tekintve, hogy ő írja. De most itt van, jó olvasást hozzá! Ha gondoljátok, megdobhattok egy-két komival, mert mostanában nem nagyon érkeztek, de ez csak egy tipp. :D

Puszi: Pati és Zsó ××× 

:.Zayn.:

Elképedtem, valahol megdöbbentett amit hallottam, de mintha számítottam volna rá, amikor előtte álltam, lazára akartam venni a figurát és valami frappáns odaillőt benyögni, ám amikor közölte velem a tényeket, ledermedtem. Megfordult a fejemben, hogy hazudott, de talán egy kicsit túl jó hazugság lett volna. Azóta, amióta ez megtörtént, furcsa érzés marja a gyomrom; mintha ki a akarna fordulni és ez nem tetszett. Ugyan áttettük a fotózást néhány héttel későbbre és ez cseppet sem tetszett, talán azért mert ismét látnom kell őt. Amikor ránéztem a gyomromban ezer és ezer pillangó szállt fel-s alá, minden értelmes gondolatom egy pillanat alatt kiröppent fejemből, de mégis ott motoszkált bennem a kétségbeesés. Utáltam, hogy ilyen érzéseket tudott belőlem kiváltani.
-Állj! Állj! Zayn... - Morgolódott a menedzser a hangszigetelt üvegablak  mögött ücsörögve. Morcosan lestem ki mikrofonom mögül és néztem a fiúkat, ahogy összevont szemmel figyeltek. Mérges voltam amiért félbeszakítottak, pedig egy hangot sem tévesztettem el.
-Mi van már? - Sziszegtem fülemre szorítva legújabb hófehér fülhallgatóm.
-Koncentrálj! - Ez feldühített, hiszen nem is tévedtem, nem értettem, hogy érti, így hát csak mérgesen fújtam egyet elindulva az ajtó felé. Útközben felkaptam fekete bőrdzsekim és kirontottam a túlzsúfolt szobába.
-Egy hangot sem tévesztettem el! - Tettem csípőre kezem, kihívón tekintve egyenként mindenkire, már egyenesen kíváncsi voltam, mit találnak ki.
-Csupán az, hogy a Little Things szövegét énekeled a They Don't Know About Us dallamára. - Dobolt a pulton várva válaszom. Értetlenül ácsorogtam, nem akartam elhinni, hogy ennyire nem figyeltem, barátaimat vizslattam, akik csak pókerarccal bólintottak. Morogva viharoztam el, nem volt kedvem semmihez, csak egy kis nyugalmat akartam, semmi mást. Kiérve a stúdióból csak még dühösebb lettem: szerettem az esőt, most viszont úgy esett, mintha dézsából öntenék. Zsebembe túrva kerestem telefonom, de helyette egy kulcs akadt a kezembe, tudtam, hogy nem az enyém már a formájából. A szakadó esőben bandukoltam végig köddel borított utcákon, melyeken alig járt ember és azon tanakodtam, hogy hogy kerülhetett hozzám a kulcs, de csak egy értelmes magyarázat jutott az eszembe. A kulcs véletlenül került hozzám azon az estén, amikor Angelánál voltam. Összeszorítottam az ujjaim az apró tárgy körül, paprikás voltam, amiért a sors kicsesz velem, látnom kell, bár nem akarom. Immáron teljesen átázva értem az utcánkba, jót tett az eső, ellazított, de korántsem annyira, mint kéne. Lehajtott fejjel szaporáztam meg a lépteimet, mikor egy hatalmas lökést éreztem vállaimban, egyből megtántorodtam. Szívem rögtön ki akart ugrani a helyétől a hirtelen adrenalin megnövekedés miatt. Egyből hátrakaptam a fejem és legnagyobb meglepetésemre egy méregzöld szempárral találtam szembe magam.
-Sajnálom - Mondta számomra érthetetlen nyelven. Ledermedtem, testemet egy különös érzés járta át, utáltam, hogy ilyet ki tud belőlem váltani, de rajta a legkisebb érzelem sem látszott. Eddig oly különleges göndör haja most csapzottan lógott egészen térdéig, nem hittem volna, hogy ilyen hosszú. Szó nélkül tovább akartam sétálni, de foglyul ejtett az az igéző szempár. Gond nélkül megszakította a szemkontaktust és indult tovább, bepánikoltam; gondolkodás nélkül keze után kaptam.
-Angela! Jól vagy? - Tettem fel a kérdést tétován, egy vékony kivágott blúzban volt, melyet már teljesen eláztatott az eső, mintha már órák óta sétálna ebben az ítéletidőben.
-Szerinted hogy lehetnék jól ? Mindjárt halálra fagyok. Nekem miért nem volt képes senki mondani, hogy ne induljak el pólóban várost nézni? Legalább annyit mondhatott volna, hogy vigyek esernyőt... - Sziszegte kitépve karját enyémből. Vállat vontam, ha nem szorul a segítségemre hát rendben, tettem egy lépést az ellenkező irányba, de nem tudtam volna csak úgy elsétálni. Vonakodva ugyan, de levettem dzsekim és fejére dobtam; a közöttünk lévő távolság ellenére is tökéletes volt a célzásom. Először értetlenkedett, aztán határozott lépésekkel elém állt felém nyújtva a ruhadarabot.
-Nem szorulok a segítségedre. - Szegte fel állát, de engem nem tudott félrevezetni; remegett, akárhogy próbálta leplezni. Féloldalas mosoly kúszott arcomra, most, hogy így felfújta magát úgy nézett ki, mint egy harci puffancs.
-Nem is segítek neked! Csupán csak nincs kedvem kimosni... - Álltam elő a legbénább kifogással, de hatásos volt, nevetni kezdett. Hangja simogatta a lelkem, úgy éreztem ezt akarom hallani egész életemben, szebb volt így, akár egy angyal. Elhessegettem ezeket az őrült gondolatokat, helyette inkább elindultam haza. A legközelebb lévő házunkig egy hatalmas bamba vigyorral sétáltam, nem tehettem róla, egyszerűen nem tudtam levakarni magamról. 

:.Angéla.:

Nem tudtam felfogni min lepődött meg annyira Zayn, hiszen ő is fogadott arra, hogy lefekszünk, akkor én miért ne tehettem volna meg?! Már a nyaralóban sem volt túl szószátyár, pedig én élveztem a társaságot, akármennyire is feszültek voltak, amiért tudták a sztori 70%-át, próbáltak természetesen viselkedni. Nagyon örültem, mert úgy nézett ki, Bogi a fellegekben jár, akkor én miért panaszkodtam volna?! Londonban gyorsan teltek a napok, leginkább pihentem, nem tudtam, mikor lesz rá lehetőségem, annyi emberrel ismerkedtem meg, amennyivel csak tudtam. Meglepődtem mennyire barátságosak velem, hiszen nem is idevalósi vagyok. Szokásomhoz híven ma is elindultam az én kis városnéző túrámra, büszke voltam magamra, amiért ebben az öt napban mindössze egyszer sikerült eltévednem annyira, hogy muszáj volt felhívnom Bogit egy kis útba igazításért. Minden nap más irányba indultam, a mai nap sikeresen London egyik amolyan "gazdag negyed"- ében kötöttem ki, sosem szerettem a gazdagokat, akaratlanul is fennhordják az orrukat és túl feszültek. Órákig csak ültem a ragyogó napsütésben és néztem a sok drágábbnál drágább ruhába bújtatott kis yorkikat sétáltató nőket. Rendkívül fáradt voltam, már órák óta sétálgattam, úgy éreztem, éppen ideje hazamenni. Felpattantam és elindultam a hosszú utcán, cseppeket éreztem meztelen vállamon, felnézve hatalmas sötét felhőket láttam. Morgolódva ugyan, de tovább sétálta,m ma nem volt kedvem ehhez az időjáráshoz. Percekkel később már hatalmas cseppekben zuhogott az eső, gyorsítottam lépteim, bár nem volt sok értelme, szinte azonnal eláztam. A köd pont olyan gyorsasággal ereszkedett a városra akár az eső, úgy éreztem magam, akár egy horror filmben. Nem volt értelme felnéznem sem, mivel annyira esett, hogy szemembe csorgó esőtől semmit sem láttam, mérges voltam Bogira, szólhatott volna, hogy itt szeszélyes az időjárás, talán vettem volna valami melegebbet. Lökés éreztem bal vállamban, egyből oda kaptam fejem és már megszokásból is bocsánatot kértem magyarul. Meglepődtem az előttem álló fiú láttán, nem hittem volna, hogy az utcán fogunk legközelebb találkozni, bezzeg ő felkészült: bőrdzsekije tökéletesen taszította a vizet. Tovább akartam indulni, hiszen nem voltunk barátok, de még ismerősök sem, hogy bájcsevejbe kezdjünk. Megfogott és visszarántott, csak hogy az állapotom felől érdeklődjön, próbáltam leplezni remegésem, mely akkora már megállíthatatlanná vált. Szidtam Bogit, de az arcára írt érzelmektől lesokkoltam, menekülni akartam, amíg csak lehetett. Tovább indulva kicsit fellélegeztem, de ott motoszkált bennem egy másik érzés is, amit talán még sosem éreztem. Egy meleg dolog landolt nyakamban, bevallom szép dobás volt, tudtára akartam adni, nekem ugyan nem kell a segítsége.

- Nem is segítek neked! Csupán csak nincs kedvem kimosni... - nevetésben törtem ki, ez a kijelentés hallatán, mit volt mit tenni, elfogadtam a felkínált ruhadarabot és bamba mosollyal sétáltam hazáig. Egy pillanat alatt elszállt minden haragom, már csak az a jóleső boldogság maradt helyette.