15.Fejezet - Itt vagyunk!

Sziasztok! 

Kivételesen én írom a bevezetőt is nektek Eliza!

(mert általában Bo szokta)

Nagyon szépen köszönök mindent! Az elmúlt héten kaptam

 talán életem legszebb bókját Teréz Gombos-tól!

 (az előző fejezthez írt kommentje) Itt köszönöm meg neki külön! 

Nagyon sokat jelent nekem, erőt ad az íráshoz! 

Egy szó mint száz, tényleg nagyon köszönök mindenkinek mindent! 

Jó olvasást!

 Pipálj! 

Kommentelj, ha tetszik! 

Kérdezhettek chat-ben is, nem harapok!

(Ja és a képen az én kutyusom van, tényleg Pepsinek hívják

 és tényleg pitbull *-*)

.:Zayn:.

 

Tettem, amit tennem kellett: taxiba ültem, repülőre szálltam és már ott is álltam egy tök idegen ország repterén. Kavarogtam egy kicsit, mire mindent megtaláltam, bár annyira nem volt nehéz dolgom, hiszen mindent elismételtek angolul. Most gondoltam csak bele, milyen nehéz lehet valakinek egy idegen országban legfőképp, ha egy olyan országba jön, mint ez, hiszen igazán egyedi a nyelvük. Kapucniban és napszemüvegben ácsorogtam a hatalmas tömegben, Angliában már rég lerohantak volna, itt viszont úgy vettem észre, rám sem bagóznak az emberek. Amíg valaki meg nem kocogtatta vállam, hátrafordulva egy idős, pocakos embert pillantottam meg néhol hiányos fogsorral, de kedves mosolya sokat dobott külsején.

- Látom fiacskám, el vagy veszve, mit szólnál egy taxi-hoz? - igazából nem tudtam, mit is válaszolhatnék vagy, hogy érti-e az angolt, próba szerencse.

- Sajnálom és csak angolul beszélek.... - vontam meg vállam, de ő már rángatott is át a tömegen.

- Láttam, el vagy veszve! Kérsz taxi? - hát meg kell hagyjam, még rosszabbul beszélt mint Ang, de boldog voltam, amiért rögtön összefutottam egy taxissal, nem tudtam volna megoldani főleg, hogy előismeret nélkül vágtam neki egy idegen országnak, belegondolva irtó nagy butaság volt, de meg kell találnom!

A férfi kinyitja nekem egy megviselt szürke ford csomagtartóját és már be is penderíti a cuccaim, majd beültet maga mellé.

- Hová? - gyújtja be a motort. Méregetem egy ideig a Bogi által leíratott fecnit, aztán jobbnak látom oda adni neki. Hasonlóképp méregeti, de végül bólint és már lő is ki a parkolóból a zsúfolt utcára.

- Én lenni te idegen vezetőd és taxi is! - vereget vállba, jobban örülnék neki, ha szundíthatnék és nem kéne hallgatnom, viszont bunkó sem akarok lenni.

- Mennyi idő lesz az út? Szeretnék aludni egyet - sóhajtok nyomatékosítva mondandóm.

- 1-2 óra! - rázza a fejét. Bólintok és csak figyelem a különös tájat, folyókat, épületeket, embereket, pusztákat, réteket, fákat és minden előttem megforduló dolgot. Próbáltam beleképzelni Angelát és furcsálltam, mennyire ide illik. Rengeteg gyönyörű lányt láttam, bár egyik sem ér fel hozzá. Sosem éreztem még ehhez foghatót, ha kellene, a világ másik végébe is elutaznék érte, sosem voltam ez a fajta, sőt szerintem a fiúk hülyének néznek, nem számít, meg kell kapnom. Addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz. Olyasféle izgalmat érzek, mint Szenteste gyerek koromban.

Valaki megbökdösi a vállam. A sofőr az, áll az autó, nyújtózok egyet és körbenézek. Egy kicsi romos falucska, előttünk egy beton híd, és az út ketté ágazik, balra egy kis takarmány bolt, ahol az eladó férfi vidáman fecseg egy idősebb asszonnyal.

- Itt vagyunk! - fordul felém vidáman a kopaszodó férfi.

- Mennyivel tartozom? - kérdeztem.

- 2000 Ft lesz - elhúztam a számat.

- Még nem volt időm pénzt váltani, meg tudná mondani, mennyi fontban?

- 100 font - átadtam neki a pénzt és kiugrottam a kocsiból, ami azonnal el is hajtott.

Egy  igencsak nagy, két szintes ház előtt találtam magam, az első szint szürkére volt festve, a második pedig világos narancs sárgára. Felkocogtam az előttem lévő lépcsőn, mely egy szürke üveges ajtóhoz vezetett. Kopogtam, de semmi reakció, körülnézve inkább a  kaput választottam, mert azon csengő is volt. Nem lehetett belátni a 2 és fél méteres fa kapun, a ház mellett egy kisebb patak csörgedezett, hangulatos volt. A madarak halkan csicseregtek, kellemes nyári fuvallat simogatta az arcom, a távolból gyerekek nevetése hallatszott. Olyan környék volt, ahol az emberek ismerik egymást és jó felnőni.

- Oh.. nem működik a csengő menj be! - hallottam mögülem egy hangot. Megfordulva a takarmányboltot vezető férfi cammogott felém és mutogatott a kapura. Szavaiból azt vettem le, hogy menjek be.

- És ne ijedj meg a kutyától, nem bánt senkit - csak mosolyogva intettem, mert fogalmam sem volt, mit akart mondani, ezért inkább kinyitottam a kaput és beléptem az udvarra.

A kerítést végig benőtte a borostyán, két cseresznye fa roskadozott a kert közepén, egy kék-piros ütött kopott csúszda ácsorgott magányosan, a kert hátuljában tuják sorakoztak, mellettük egy kis, valószínűleg házi állatoknak elkerített hely, mellette a garázs. A garázs előtt egy betonos placc terült el, rajta Angela fekete-zöld motorjával. Tudtam, jó helyen járok. Már a ház közepénél jártam, amikor megpillantottam egy, az enyémnél háromszor-négyszer nagyobb fejű kutyát, amint felém rohan, kétség sem fért hozzá, ez egy pitbull és ha ide ér, kettétép. Búcsúzhatok az életemtől, de remélem, legalább az angyalok olyanok, mint Ang. Nem volt esélyem elfutni, túl gyors volt, mintha ágyú golyóból lőtték volna ki és már a földön is voltam, rajtam ezzel az izomgombóccal. Nyálával beterítette egész arcomat, levegőt is alig kaptam, majd egy rántással már rajtam sem volt a súly. Nyáltól összeragadt szempilláim igencsak nehezen tudtam kinyitni. A tiszta kék éggel, egy gönyörű arccal és két méregzöld szempárral találtam magam szembe.

- Azt hiszed, elfuthatsz? - mosolyogtam rá. Nevetett, ezt jó jelnek vettem, mintha megfiatalodott volna. Arca kisimult volt és felszabadult.

- Nem... talán igen... de még mindig megetethetlek Pepsivel! Ugye kutyus? - dörzsölte meg vérebének fejét, ami lihegve csóválta  a farkát összenyalva Ang arcát.

- Pepsi? - vontam fel szemöldököm még mindig földön ülve. A kutya azonnal felém fordult és körbeszimatolt, majd ölembe ugorva ismét megnyalt.

- Ő az én egyetlenem! - nézett a kutyára olyan melegséggel a tekintetében, hogy féltékeny lettem.

- Hé Pepsi! Angela az enyém és nem osztozok! - ráztam felé mutató ujjam, mire mindketten nevetni kezdünk.

- Zayn, Pepsi lány! - nevetett még jobban Angela - Nem tudom, mit keresel itt, de fáradj beljebb!