Sziasztok!! Nem fűznénk hozzá semmit a fejezethez, csupán annyit, hogy jó olvasást!
Puszi: Eliza és Bo×××
:.Zayn.:
Miután Bogi magamra hagyott, lerúgtam magamról cipőm, majd dzsekim felakasztottam az előszobában lévő fogasra és halkan beosontam a hálószobába, amiben Angela aludt. Kicsit ideges voltam, sosem gondoskodtam még beteg emberekről a húgomon kívül, ami meg merőben más téma volt. Az ágy mellé húztam magamnak egy fotelt, aminek hangjára Ang felém fordulva egy hűvös pillantást vetett rám, mintha láttam volna benne némi megdöbbenést is, de betudtam a betegségnek.
- Te meg mit keresel itt? Nem szorulok a segítségedre! - sziszegte feltornázva magát. Hanglejtéséből ítélve nem nagyon örült jelenlétemnek, átláttam rajta, tudtam, hogy örül, mert van mellette valaki, csak még magának sem meri bevallani.
- Tudod, hogy nem értem, mikor magyarul beszélsz... - fújtam ki mélyen a levegőt egy enyhe féloldalas mosolyt villantva irányába. A vigyor azonnal lefagyott arcomról, mikor egy vad köhögő roham tört elő torkából. Aggódva simogattam hátát, de ő csak duzzogva elfordult és fejére húzta a takarót, akár egy öt éves kislány. Ideges fújtatása percekkel később már csak halk szuszogás volt, megkönnyebbültem, én ha beteg vagyok, nem tudok sokat aludni, de ahogy láttam, az neki nem okozott gondot. Nem bírtam ellenállni a késztetésnek, hogy hozzáérjek, lassan kezdtem el cirógatni fel-le felkarjának puha bőrét. Testének melege szinte égette ujjbegyeim.
Hirtelen támadt rengeteg szabadidőmnek hála fellátogattam Twitterre, sorjában válaszolgattam a tweet-ekre, amiket kaptam, amíg meg nem akadt a szemem az egyik átlagosnak tűnő lányka kiírásán.
@CilaMalik: Miért nem jöttél fel eddig? Hiányoltunk! Mit csinálsz? Szeretlek<3
Mosolyogva tekintettem a mellettem fekvő leányra, majd bepötyögtem telefonomba, ami legelőször eszembe jutott a “Mit csinálsz?” kérdés kapcsán.
@zaynmalik válasza:
Sajnálom, lefoglaltak a próbák... Ti is hiányoztok nekem! Hogy mit csinálok?! Hm... egy beteg kistigrist ápolok ^^ legyen ennyi elég ;D
Miután ezt a kijelentést tettem, több ezer tweetet kaptam szinte azonnal, de már nem volt kedvem annyit végignézni, így csak odébb dobtam a telefont és befészkeltem magam Angela mellé, aki álmában elég pozitívan reagált közelségemre, szinte azonnal közelebb húzódott hozzám. Arcán lázrózsák virítottak, teste szinte lángolt, ahogy az enyémhez préselt, kezdtem miatta komolyan aggódni.
Hosszú percek, órák sora következett, unottan kapcsolgattam a csatornák között, percekre én is elszundítottam. Szundításomból a mellettem vergődő lányka ébresztett fel.
- Angela! Hé..- ébresztgettem, mire szemei azonnal kipattantak és zihálva próbált levegőhöz jutni.
- Te hogy-hogy még itt vagy? - olybá tűnt, nem izgatja, hogy nem tudok választ adni kérdéseire, párnája alól előkotorta telefonját - Késő van - motyogta. Az órája éjjel kettőt mutatott, ekkor jutott eszembe, hogy még nem is telefonáltam a fiúknak, biztos idegesek, amiért csak úgy eltűntem... tűnődtem. Göndörke rángatott ki gondolataimból, felkelt és kiindult, telefonom zsebembe gyűrve indultam utána.
Mire kiértem, ő már a konyhában volt, szemét a legfelső polcra szegezve. Combközépig érő pólója még jobban kiemelte apró termetét, ahogy akár egy cica nyújtózkodott, percekkel később arcát szorongatva felhagyott a szekrény kinyitásával. Odalépdeltem és megfogtam kezét, mielőtt elmehetett volna.
- Mit szeretnél?! - kérdeztem kinyitva a barna rekesz ajtaját.
- Ha már ennyire segítőkész vagy, akkor levehetnéd nekem a Neo Citránt - turkáltam, hátha találok valamit, ami azokból a szavakból áll, mint amit az előbb mondott, de nem akarózott megtalálni.
- Ne-o Cit-rán... - mutatott kezével egy négyszöget. Rögtön elkaptam azt a dobozt, ami a legjobban hasonlított az általa mutatott tárgyra. Mire levettem, ő már két vízzel teli bögrével a kezében állt.
Percekkel később már az asztalnál ücsörögtünk és iszogattunk, én teát, ő egy citrom illatú italt.
- Köszönöm, Zayn - mosolyodott el, megdöbbentem, amiért angolul szólt hozzám, de leírhatatlanul örültem neki, hogy már feloldódott.
- Haladunk - nyújtottam felé egy zsebkendőt, amit azonnal az orrához tartott. Mosolyogva néztem láztól rózsavörös arcán megbújó gödröcskéket mosolygás közben, a zöld szemében tündöklő arany pettyeket, szemöldöke halvány barna ívét, édes kávébarna fürtök zuhatagát, melyek kiszabadultak a tarkóján összefogott copfból.
- Ne nézz!! Úgy nem megy... - fordult meg ültében, mire arcomon csak egy csalfa mosoly jelent meg, nem tudja magáról, de rettentően aranyos...
Libabőrös karját figyelve, felkaptam egy narancssárga szőrmés takarót és a vállára terítettem.
- Megnézünk egy filmet?! - karoltam át hátulról nyakát.
- Remek ötlet! - mosolygott, melynek hatására egyből előtűntek gödröcskéi. Különös érzés indult útnak testemben, ahogy figyeltem, semmihez sem hasonlítható önfeledt boldogság, ugyan nem tudtam volna szavakba önteni, de nem is akartam, jó volt ez így - Melyiket? - pattant talpra előrángatva táskájából laptopját.
- Melyik van meg?És minek a laptop, mikor van DVD lejátszó a tévénél?! - értetlenkedtem.
- Oly naiv vagy, édes szívem - kacsintott rám pár zsinórt összedugdosva laptop és a Tv között, már rendesen érdekelt amit csinált. Megjelent a laptop képernyője a plazma Tv-n, mire én csak füttyentettem egyet, ahogy kattintgatott össze-vissza, azt sem tudtam követni, mit csinál éppen.
- Te nyavalyás kalóz! - bokszoltam játékosan vállába, mikor elindult az általa választott film. Rám terítve a takarója felét közel bújt és vállamra hajtotta fejét.
- Kedvességem tudd be csupán betegségemnek! - bökött oldalba. Egyik karom átvetettem vállán és magamhoz húztam fejem övére hajtva.
- Többször is lehetnél ilyen, tetszik az aranyos Angela! - nyomtam puszit feje búbjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése