Itt a vége, fuss el véle...

Az egész hét annyira gyorsan elment, akár a karika csapás. Angela megmutatta a falut, ahol felnőtt, megbarátkoztam a vérebével – jó nem volt könnyű, de már ki merek lépni az udvarra anélkül, hogy magam alá csinálnék, jó ez nem volt túl férfias, igen, én is tudom. - elvitt az egyik tánc próbájára, elképesztő, ahogy mozog, már értem az ágyban nyújtott teljesítménye miért olyan, amilyen, kedves volt, és mindenkit lerángatott rólam, aki esetleg a nyakamba vetette magát, mivel elég sok gyerek volt, sűrűn előfordultak a támadások. Nagyon zavart, hogy nem értettem, amit több, mint valószínű, rólam diskuráltak. Mikor megkérdeztem miről beszélnek Ang csak legyintett és azt monda: „Ugye milyen rossz, mikor nem érted?” Hát, nem szép, mikor a szeretett lány rajtad vezeti le a gyerekkori sérelmeit?

Ellátogattunk Esztergomba, annyit tudok mondani, hogy a bazilika magas, NAGYON magas! Azt hittem kidobom a taccsot, mikor felcibált a tetejére. Valami hozzám jobban illő programot választottunk – amihez nem kellett magas helyekre látogatni - megnéztük a Dunát és fagyiztunk egyet. Még csak három napja voltam ebben a különös – Igen! Roppant különös - országban, de már pár szót meg is tanultam, nagy nehezen : „Szeretlek” „Bazd meg!”- igen, ezt Ang sokat mondogatta, bár a jelentéséről hallgatott, de nagyon nevetett, mikor oda szóltam egy néninek az utcán, az öreg hölgy nem túl kedves arckifejezéssel viszonozta - kérem, köszönöm, igen, nem. Nem lehetett rám panasz, igazán lelkes tanítvány voltam, talán köze volt ahhoz, hogy minden egyes vele eltöltött perccel, csak még szerelmesebb lettem – jó, nyálas, tudom - de hát ez van. Itt annyira fesztelen volt, kedves, előzékeny, aranyos, már ott tartottam, hogy nem hiszem el, hogy ez tényleg ő. Annyit nevettünk és persze szexeltünk, a nap végére már fájt mindenünk, és megmozdulni sem volt erőnk. Ültünk a régi tévé előtt és pattogatott kukoricát faltunk, pihenésképpen, mikor az egyik este Angela hamarabb aludt el mint én, hosszú percekig nem tudtam levenni szemem alvó arcáról, egészen addig míg fejbe nem csapott és mormogva elfordult, valamit olyat mondva: „Ne bámulj, mert kiverem a fogad”. Magyarul mondta, de hát biztos valami ilyesmit jelentet, ahogy ismerem őt.

Visegrádon várat néztünk, boboztunk és kürtös kalácsot ettünk, annyit tudok elmondani róla, hogy édes és meglepően finom! Ha már a furcsa ételekről beszélünk, annyit ettem belőlük, hogy mindet fel sem tudom sorolni... Kinek jut eszébe a túrót bevonni csokival? Angela minden nap befal belőle vagy egy tucatot.... Magyarok...

Nem néztem túl lelkesen, ahogy Ang beleborítja a konyhában fellehető összes fűszert valami pörköltbe, de a végeredmény számít, Pepsi amúgy is ott volt, titkos megállapodásunk szerint amit az én gyomrom nem vesz be, ő azt az asztal alatt megeszi.

Budapesten mindent megnéztünk, amit megnézni érdemes egy városban, bevallom csodálom, hogy még nem jártam itt. Ang próbált pár nyelvtani szabályt elmagyarázni, de nekem ehhez már tényleg túlterhelt az agyam...

Sajnos a hét annyira gyorsan eltelt, mintha az egész egy óra lett volna csupán, de annyira megszoktam, olyan otthonosan éreztem magam, a hatodik nap már a boltba is lemerészkedtem egyedül. Meg tudtam volna szokni ezt az életet azt, hogy Angela vár haza, az átnevetett estéket.

De végül itt álltam a Ferihegyi reptéren, én, a táskám és az a lány aki megbabonázott már az első perctől kezdve. Fájt a szívem, kimondhatatlanul és leírhatatlanul szomorú voltam amiatt, hogy el kell mennem, ez más ragaszkodás volt, mint amit a fiúkkal iránt éreztem. Ott álltunk egymással szemben és fogalmunk sem volt, mit mondjunk.

• Angela, tudom, ezt nem szeretnéd hallani, de ki kell mondanom, mielőtt elmegyek.... Szeretlek... - simítottam hátra egyik arcába lógó tincsét.
• Zayn... én sajnálom... - bámulta a földet és nekem többre nem is volt szükségem... elindultam becsekkolni. Talán két lépést tehettem meg, mire egy igencsak fájdalmas ütés érte fejem.
• Végig mondhatnám?? - rángatott vissza maga mellé. Én pedig úgy éreztem, kiszakad a szívem, bár tudtam, végig hogy ez lesz, most mégis fájt.
• Persze... - rántottam meg vállam.
• Sajnálom.... Sajnálom, hogy csúnyán beszéltem veled. Sajnálom, hogy kigúnyoltalak és semmibe vettelek, sajnálom, hogy megmentettem a szánalmas segged! Sajnálom, hogy akkor lefeküdtem veled! Sajnálom, hogy összevesztem veled egy hülye fogadás miatt! Sajnálom, hogy ápolnod kellett! Sajnálom, hogy már az első perctől megbabonázott az az idióta, de mégis elképesztően gyönyörű szemed! Sajnálom, hogy állandóan beletúrnék azokba a fekete fürtökbe! Sajnálom, hogy ennyire csábítanak az ajkaid! Sajnálom, hogy nem mondtam neked már akkor és ott, az igazat azt hogy: kimondhatatlanul és visszavonhatatlanul, halálosan Beléd estem, Zayn Malik! - kikerekedett szemmel néztem rá, majd egy mosollyal emésztgettem a hallottakat.
• Ne mosolyogj! Gyűlöllek, te seggfej! - lépett hozzám, megragadva gallérom magához húzott és megcsókolt. Szenvedélyesen és boldogan csókoltam vissza.
  A hangszórókból megszólalt a beszállást jelző hang, de nem érdekelt, életem legcsodásabb pillanata volt ez... és mindig az is marad....
  És most jöhet a boldogan éltek, míg meg nem haltak maszlag? Naná... Megérdemlik vagy nem? Őrültek, dilisek, menthetetlenül idióták, de tökéletesen passzolnak egymáshoz, még biztos tartogatna, veszekedéseket, bohóckodásokat, problémákat ez a történet, de hát ezt már hagyjuk meg nekik.... Angélát nem kell félteni, miért is kéne? Bizonyított már eleget! Ahogy Zayn is! Fogadásból kreált szerelem... Vagy nem is kellett hozzá fogadni? A történet rengetegféleképp végződhetett volna, de ez így korrekt ennyi várakozás után!

Köszönöm, hogy olvastál, vártál, komiztál pipáltál! Ez a nap is eljött nem tudok elég sokszor bocsánatot kérni, de elég köszönömöt sem elmondani!