13.fejezet- Mert szeretlek!!

Sziasztok! Két hét után itt van a következő rész, szerény véleményem szerint az eddigi legjobb :D
Reméljük, hogy tetszik az új dizájn! Eliza írónő műve az egész, és nekem nagyon bejön, komizzatok, hogy szerintetek milyen lett. ^^

Jó olvasást :3

Puszi: Eliza és Bo×××

:.Zayn.:

Hetek óta még csak egy sms-sem jött Angelától, nemhogy egy telefon. Elmentem hozzá, de azt mondták, kijelentkezett a hotelból, amit nem igazán értettem, hisz azt mondta, addig itt lesz, amíg meg nem csinálja a munkáját, így különösképpen vártam a mai napot, hisz ma fotózás van. Fütyörészve indultam el egy szál alsónadrágban reggelizni, kivételesen korán keltem, olyan voltam, akár egy gyerek karácsonykor, csak én nem ajándékot várta.... vagy mégis?! Rádöbbentem már pár hete, hogy szerelmes vagyok abba a kelekótya és nagyon idegesítő leányzóba, most viszont eldöntöttem, meg is hódítom. Hiszen mégis ki állhatna az utamba? Melyik csaj ne akarna? Próbáltam ilyen pozitívan hozzáállni az egészhez.

- Mi ez a kicsattanó jókedv barátom? - érdeklődött Lou átkarolva nyakam.

- Áh semmi, csak a szokásos - legyintettem, a múltkori után nem tudtam, mit szólhat hozzá, hogy beleszerettem Angelába.

- Csak nem Angela miatt van? - kétkedve néztem barátomra.

- Honnan tudod?!

- Még a szobámat is beteríti a rózsaszín köd, nem hogy az agyad - lopta le a szalámit a szendvicsemről felülve a pult szélére. Kuncogva forgattam a szemem, nem volt kedvem vele leállni veszekedni, hiszen mindenki tudja, hogy igaza van, elég átlátszó vagyok.

- Tényleg ennyire észre lehet venni? - próbáltam menteni a menthetőt.

- Szerintem mindenki észrevette, csak Angela nem - kapta be kezében lévő utolsó sonka darabot.

- Beszélnem kéne vele, ugye? - tettem rá sajtot szendvicsemre.

- Hódítsd meg! - vigyorgott rám, mire én hosszan kifújva a levegőt kezébe nyomtam szendvicses tányérom.

- A tippért! Ne szokj hozzá! - kezdtem neki egy újabb adag étel készítésének. Annyira fellelkesült, hogy szinte egyben befalta az egészet.

Hamar elkészültem  és teljes harci díszben vártam a nehezen elkészülő fiúkat, sok toporzékolás és kiabálás után mindenki előkerült és már indultunk is. Egyre hevesebben vert a szívem, ahogy kikászálódtunk az autóból, végre láthatom, mintha az az egy hét háromszor olyan hosszú lett volna, mint a többi. Sietős léptekkel indultam meg a bejárat felé.

- Óh.... a francba is! Jól leszek! - hallottam egy csábítóan ismerős idegen nyelvet, minél többször hallottam, annál jobban tetszett. Egy kőfal előtt álldogált Bogi és Angela, láthatóan nem éppen a legkedélyesebb állapotban.

Megakadt a szemem Angela-n, lefagyva pillantottam bekötözött karjára, lehorzsolt arcára, nem tudtam elképzelni, mi történhetett vele.

- Hát veled meg mi történt? - előzött meg Harry átvetve kezét Angela nyakán.

- Egy kis motorbaleset... semmi komoly - intett, mire testem vad folyamként öntötték el a különböző érzelmek: harag, aggodalom, szerelem, de mégis csak a düh volt a legerősebb, már majdnem kirobbantam, amikor Bogi megszólalt.

- Ja, mert neked mindenáron egykerekezned kell egy kietlen országúton!!! - sziszegte fogai között.

- Ilyen hamar kiengedtek? - kérdezte Liam felvonva szemöldökét.

-Nem - kuncogott Angela szítva bennem a feszültséget. - Kiszöktem! Most már meg kell csinálni azokat a képeket - mosolyodott el szélesen.

- Vagány csaj! - nyugtázta Niall, mire bennem eltört a mécses.

- Te normális vagy?! - üvöltöttem, nem tudtam többé magamban tartani érzelmeim és most az tűnt a legjobb stressz levezetésnek, ha az arcába kiabálom. - Meg is halhattál volna! Te..?! Mit gondoltál...?! És ha nagyobb bajod esik? Hogy legyinthetsz csak így? Ennyire nem érdekel az életed? - kiabáltam még mindig, mire mindenki rám meredt.

- Tényleg csúnyán beüthettem a fejem... - szólalt meg visszafojtott hangon - Azt hittem, a One Direction-ös kis pacsirtákat jöttem fotózni... NEM ANYÁM KIOKTATÁSÁT HALLGATNI! - vágta a képembe. Kezem ökölbe szorult kihívó tekintetét látva. - És amúgy is, miért érdekel téged annyira, hogy mit csinálok?! - fonta karba kezét. Nem gondolkoztam, elegem volt már, a szavak csak úgy kicsúsztak a számon.

- Mert SZERETLEK!!! - kiabáltam, szinte éreztem, ahogy mindenki megmerevedik egy pillanatra. Főleg Angela, aki úgy állt ott előttem, mint aki nem hiszi el, hogy az emberek  lába földig ér. - De látom, ez téged egy cseppet sem érdekel... - mondtam nagyon halkan. Kikerekedett szemmel bámult rám, máskor mindig kissé pirospozsgás arca most fakófehérré változott, szája görcsösen rángott, láttam rajta, talán most először a bizonytalanságot, máskor engergikus, makacs, nem érdekli senki érzései, főleg nem a sajátjai, de most, ahogy ott állt, máris megbántam, hogy kinyitottam a számat. Tudtam, visszautasított, már csak azon aggódtam, nehogy elájuljon amilyen fehér volt már percek óta.

- Óh istenem... - nyögte mindenki reakcióját figyelte, s bár nem értettük, mit mondott sejtettem, hogy nem azt, amit hallani szerettem volna.